2017. május 23., kedd

BUDAPEST PARK ÉS PÁRT(OS-) ARC

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.05.22.


A főváros újabb gumicsontjának kezd feltűnni a Budapest Park, amelyet egy legújabb hír szerint már évek óta parkolónak szemeltek ki. A történet még történik. Szkepticizmusra legfeljebb az adhat okot, ahogy aZöldpardont megszüntették az azóta is elég kétségesen hihető „lakossági panaszok” nyomán. Kórképi korképet inkább a reakciók adhatnak egyelőre.

Az egyik reakciókör az, hogy Pál Tibor MSZP-s képviselővel az élen az az önkormányzat kívánta felszámolni, és parkolóvá alakítani a parkot, amely önkormányzat a helybeliek rekreációs lehetőségeiért, és a kerület zöldterületéért, is felelős lenne. Alig hiszem ugyanis, hogy bármelyik önkormányzatot a Nemzeti Autósok Pártja delegálta volna. Alkalmasint akár a fiataloknak tudatosan kárt okozva is pártolták volna az ötletet. Az eredeti hírszivárgások szerint. Mert most egy rádióműsorban azt hallom, hogy ők tulajdonképpen nem is, meg talán ott sem voltak, és csak úgy véletlenül. Meg különben is. Majd. Vagy majd sem. Márpedig, ha ez a mosakodás igaz, akkor a nem is a Nemzeti Autósok, hanem a Magyar Pilátusok Pártja lehetett a delegáló erő. Akik lehet, hogy ott sem voltak. S ezért csak véletlenül kerültek az önkormányzati képviselők fideszes, mszps, vagy más tetszőleges színekben a fizetési listára. Hacsak nem társadalmi munkában ülnek ott a helyiérdekű házban.

Ugyanakkor, van egy másik, a közpolitikainál talán érdekesebb vetülete is az ügynek. Az amely Majka, kétségtelenül nem túl udvarképes stílusban előadott véleménye nyomán vált láthatóvá. A parkolóvá betonozás előterjesztője mellé az őt delegáló MSZP-t is a nyelvére tűzve. Az, hogy Majkát szereti-e valaki, vagy nem szereti, az természetesen magánügy. Az is, sok szempontból magánügy, hogy a véleményével, illetve annak stílusával ki mennyire ért egyet. Valójában azt nem igazán lehet érteni, hogy az, aki képtelen egy vita tárgyára koncentráltan, a vitában érvelve „megszólalni”, az minek fröcsögi tele a világot az előítéleteivel, a „nemszeretemjeivel”. Ráadásul olyan ordenáré stílusban, amihez képest az általa lebunkózott Majka, tulajdonképpen, visszafogottan nyilatkozott meg. Ami legalább azt mutatja, hogy tetszőleges sokaságban vannak sajátosan nevelődött, igénytelen agyzakkantak. Vagy olyanok, akik felveszik ezt a szerepet, mert az internet névtelenségét összekeverik a neveletlenség kötelezőségével...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.