2017. május 11., csütörtök

BŰN ÉS BŰNHŐDÉS

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2017.05.10.


...A bűnhődés (a bűn ellentételezése) hatástalan ostobaságok halmaza a civilizált világ jogalkalmazásában. A büntetés az esetek legnagyobb részében nem áll arányban a bűnnel. A római jog, a Függetlenségi Nyilatkozat, a Code Napoleon és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata sem tud mit kezdeni a bűnnel, mert képtelen beismerni, hogy a törvények által meghatározott jogok körültekintő tökéletessége hajítófát nem ér a szankciók hasonlóképpen tökéletes taglalása nélkül. A nürnbergi per nem véletlenül a jogtörténet legtöbbet emlegetett, legnagyobbra tartott eseménye: talán az egyetlen a világtörténelemben, ahol legalább megkísérelték deklarálni a jónak az erőszak által felmutatott fölényét a rosszal szemben. (A Nürnberget megelőző világháború lefolyását és kimenetelét ugye nem kell taglalnom? Ugye tudják, mi lett a következménye Eden ostoba politikájának?)

Erőszakra csak erőszak lehet a válasz, illeszkedően és hatásosan megválasztott és hasonlóképpen, de mindenekelőtt időben végrehajtott erőszak.

A nem tudom, hányas számú párttagkönyv tulajdonosának takonyról és vérről szóló fenyegetésének egészen bizonyosan nem adekvát ellentételezése egy kávéházi liberális beszélgetés. A stadionépítéseknek, az elrabolt százmilliárdoknak a büntetési tétele egyetlen ország törvénykönyvében sem olvasható, ha egyszer eljön a büntetés ideje, az egészen bizonyosan olyan retorziót hoz, ami egyetlen politikust sem tart vissza a rablástól és tömeggyilkosságtól.

Tetszik tudni, miért? Mert a tényleges életfogytiglan mint a jelenlegi hatályos törvények legnagyobb büntetési tétele messze nincs arányban azzal, amit a csúti futballista tesz huszonvalahány éve folyamatosan. És még arra sem fogják ítélni.

Nem tartom feladatomnak, hogy részletezzem, mit kellene tenni, hogy a jövendő miniszterelnökeit elrettentsék ennek a mostaninak a gazemberségeitől.

Pedig nagyjából tudom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.