2017. május 11., csütörtök

ELDUGOTT, PORLEPTE, MÉREGDRÁGA IRODÁKRA PAZAROLNAK EL MILLIÓKAT A KÉPVISELŐK

DIREKT36.HU
Szerző: Dvorák Anita
2017.05.10.


A dunaújvárosi Irodaház hamisítatlan szocreál épület, amit ránézésre évtizedek óta nem újított fel a tulajdonos önkormányzati cég. Évtizedek óta kis vállalkozások és pártok használják, és néhány éve két országgyűlési képviselőnek is bérel itt irodát az Országgyűlés Hivatala. Mindkét iroda az első emeleten van, a sötét folyosóról nyílik, ránézésre hasonlítanak, de óriási különbség van közöttük: az egyik 52 négyzetméter és a bérleti díja 25 400 forint. 


A másik jóval kisebb, mindössze 35 négyzetméter, ehhez képest az ára 213 ezer forint.

„Nem, nem, nem. Nem nyilatkozom, jó?” – a drágább iroda bérlője, a fideszes Galambos Dénes csak ezt hajtogatta a Direkt36-nak a Parlamentben, amikor megkérdeztük, hogy lehet, hogy a kisebb irodáért több mint nyolcszor annyit fizet, mint a jobbikos Hegedűs Lórántné. Galambos annyit mondott, hogy kérdezzük meg az Országgyűlés Hivatalát, hiszen hivatalosan ők bérlik az irodákat a képviselőknek. A hivataltól sem kaptunk egyértelmű magyarázatot a nagy árkülönbségre, csak annyit írtak, hogy a jobbikos képviselő csak részidőre béreli a helyiséget.

Az irodaházat működtető önkormányzati cég vezetője, Mádai Balázs azzal magyarázta a nagy árkülönbséget, hogy Hegedűsné csak heti 3 órára bérli az irodát, míg Galambos Dénes teljes időre, ráadásul neki biztosítottak bútorokat, technikai eszközöket, 50 széket és kiegészítőket, illetve internetet is. Galambos Dénes 35 négyzetméteres irodája ezek szerint elég zsúfolt lehet, mert a vagyonnyilatkozata szerint az Országgyűlés Hivatalától is kapott oda három széket, három szekrényt, íróasztalt és egyéb irodai berendezéseket.

Információink szerint az irodaházban magánszemélyeknek vagy cégeknek teljes időre is csak havi 60 ezer forint egy akkora iroda ára, mint amekkorát Galambos bérel, és ebben már a rezsi is benne van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.