2017. május 31., szerda

ELEMZÉS: BOTKA ÉS A MOMENTUM RÁRÚGTA AZ AJTÓT AZ ELLENZÉKRE, MIRE LESZ ELÉG?

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.05.31.


Ez az új politika stratégia mind Botka, mind a Momentum részéről: a hitelességüket a régi ellenzék eltemetésével akarják megteremteni. 

Az ellenzék ugyan kissé megindult felfelé, ha hihetünk a Repulikon Intézet legutóbbi közvélemény-kutatásának, a Fidesznek kicsit lejt.

De még mindig nincs meg az ellenzéknél az földindulás-szerű elmozdulás, ami elég lenne legalább a minimális győzelemhez. A Fidesz továbbra is vezet, az ellenzék pedig mindennel próbálkozik. Még saját magát is tépi, hogy legyőzhesse a Fideszt.

Mi történt az ellenzéki oldalon az utóbbi hetekben, hónapokban? Ha egy mondattal akarnánk megfogalmazni, ez lenne:
Botka László, illetve a Momentum átrendezte az erővonalakat és hozott némi politikai innovációt.

Újítás Botka és a Momentum részéről is, hogy
  • keményen fellépett a propagandamédia ellen és
  • erőt mutatott a Fidesszel,
  • de még a rendszerbe épült, „régi” ellenzékkel szemben is.

Az eddigi ellenzéki vezetők, főleg a baloldali vezetők nagyrészt hamut szórtak a fejükre és azért könyörögtek, hogy bocsássanak meg nekik a szavazók. Botka és a Momentum egyszerűen kijelentette:
  1. ennek a korszaknak vége, új politika kell (ezt minden interjúban elmondják, Botka hozzáteszi: "baloldali");
  2. és új politikusokra van szükség, a régieket pedig nyilvánosan elzavarnák;
  3. keményen odaszóltak a Fidesznek és megfenyegették őket, hogy bilincsben viszi majd el őket a rendőrség.
Ez a hangnem sokaknak vonzó, akiknek elegük van a Fidesz-féle korrupcióból és akik reménytelenül tengődnek napról-napra.

Az egész Botka László szempontjából sokkal izgalmasabb: alapvető ellentmondásokat lehet felfedezni abban, amit csinál, de valamiért mégis működik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.