2017. május 16., kedd

HA ORBÁNÉKON MÚLIK, ÉLETED VÉGÉIG VAGYONOKAT KÖLTHETSZ ALBÉRLETRE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KÁLMÁNATTILA
2017.05.15.


A lakhatáshoz való jogot nem ismeri el a magyar jogrend alapjogként, az Alaptörvény mégis úgy fogalmaz: Magyarország „törekszik", hogy „az emberhez méltó lakhatás feltételeit biztosítsa." A lakhatással kapcsolatos állami költések négyötöde mégsem a rászorulókhoz, hanem döntően a tulajdonszerzésre képes középosztályhoz csordogál, és ez az arány évről évre csak nő. Legújabban pedig inkább azoknak segít az állam, akik befektetésként tekintenek a lakásokra, ami által a lakhatási szegénységet csak súlyosbítja.

2018. évi költségvetési törvényhez kapcsolódóan nyújtották be azt az egyébszálláshely-kiadást könnyítő javaslatot, amely nagyon kedvező adózást biztosít a lakásukat rövid távon, mondjuk Airbnb-ként kiadóknak. Tehát a turisták és a lakásukat turistáknak kiadók életét könnyíti a kormány, arra ösztönzi a lakástulajdonosokat, hogy lakásukat ne albérletként adják ki helyben élőknek .Ezzel az állam hozzájárul, hogy az albérletárak tovább nőjenek, vagy legalábbis magas szinten stabilizálódjanak.

Az albérletárak Budapesten 10-30 százalékkal emelkedtek tavaly az azt megelőző évhez képest az Otthon Centrum elemzése szerint (korábban még durvább emelkedés volt), a fajlagos havi bérleti díjak 2000-3000 forint/négyzetméter között változtaik. A többi városban ettől elmaradtak a bérleti díjak, a legdrágább Győrben 1700 forint/négyzetméter volt az átlag.

A lakhatási kérdésekkel foglalkozó Habitat for Humanity 2015-ös elemzéséből kiderült, hogy ezek a magas albérletárak oda vezettek, hogy a lakást piaci alapon bérlők bevételeik 40 százalékát költötték lakhatásra, ami messze az uniós átlag felett van. Ugyanez az arány szociális bérlakásban lakóknál 16 százalék, lakáshitelt fizető lakástulajdonosoknál 26 százalék, akik pedig nem törlesztenek, mindössze büdzséjük 5-6 százalékát költik ilyen célra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.