2017. május 31., szerda

KEREK SZÁZMILLIÓ

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.05.31.


Tegnap este, hogy jó legyen nekem, baszketbált mutatott a tévé bajnoki elődöntő formájában azzal a két csapattal, amelyek közül – mit ád Isten – boldogult úrfikoromban mindkettőben pattogtattam. Ez a különleges alkalom indokolta, hogy olyan csatornát nézzek, amelynek a nevében „M” van.

Bár ez sportra szakosodott, mégsem volt tanulságok nélkül való a nagy bámulás, nekem már az is új volt, hogy a félidőben egyperces volt migránsokkal, de a vége, az mindent vitt. Amikor is szülővárosom csapata megnyerte a végsőkig kiélezett meccset, és döntőbe jutott, a csarnok a benne lévő háromezer emberrel fölrobbant.

Ilyenkor jön az alélás a csarnokban és a képernyő előtt is, persze, ha hagyják. De ezek nem. Amikor a centerünk ajkai közül kiszakadt a tagolatlan üvöltés földöntúli örömében, és lehullottak a csillagok az égről, az „M” nevű televízió egy éles vágással nekilátott megállítani Brüsszelt, élénk kurvapicsázásokat váltva ki a rajongóból, aki én voltam.

Amúgy tényleg nyugis egy alak vagyok, és rögtön átláttam, hogy ennek így kell lenni. Még a nap folyamán olvastam a hírek között bizonyos Balásy Gyuláról, aki a Fidesz holdudvar új, hipergalaktikus szupersztárja. Igaz, a gázszerelőnek csak jelenthet, mégis tanulságokkal terhes az ő meséje is.

Brüsszelből gazdagodott meg mindenféle munka nélkül. A fiúk szerződtek a cégével „az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására” előbb közel kettő, aztán meg majdnem nyolcmilliárd forint értékben brüsszelezési feladatokra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.