2017. június 12., hétfő

ANDORRA ÉS BRÜSSZEL

KÉRI LÁSZLÓ BLOGJA
Szerző: Kéri László
2017.06.11.


Nagy a szánk, szájaskodunk, nekimegyünk mi bárkinek, és ha kell, megmutatjuk Brüsszelnek is...Mit is..? Azt, hogy nagy a szánk, azt, hogy szájaskodni a végtelenségig képesek vagyunk. Csak ki ne kelljen menni a pályára.

Mert, ha kimegyünk, akkor a brüsszeliek netán a második félidőben összekapják magukat egy negyedórára, és mi meg jöhetünk büszkén haza a négygólos vereséggel. Büszkén és erősen. Egészen a következő megmérettetésig. Az meg majdnem mindegy, hogy hol lesz, mert a végeredmény megint az lesz: csak a szánk járt.

Ebben a minapi andorrai vereségben kicsiben benne van az elmúlt Fidesz-korszak valamennyi bája, hazugsága, összes csalárdsága, s azok lelepleződése, továbbá e lelepleződés hiábavalósága is. Egy olyan szféra látványos kudarcáé, amelybe nyolc éve tömik a pénzt. Felfoghatatlanul sok pénzt öntögetnek bele, tíz-és százmilliárdokat, évről évre egyre többet.

Meg fog döbbenni az a valaki, ha majd egyszer összeadja azt az öt legfontosabb forrásból származó összeget, amely a labdarúgásba áramlik. A közismert tao több mint 250 milliárdja, az ettől elkülönítetten működő stadionépítési őrület százmilliárdjai, a költségvetésnek erre a célra biztosított külön forrásai, a szponzori pénzek, a mesterségesen megemelt közvetítési díjak együttesen ezer milliárd körüli összeget tereltek át - hová is?

Abba a szférába, ahol a sikertelenség, a nemzetközi versenyképtelenség, a rendszeresen lelepleződő alkalmatlanság kombinálódik a napi szintű politikai beavatkozás nérói méretű őrületeivel. Ahol a kedvező hatalmi pozícióba kerülő helyi kis-Néróknak egyik évről a másikra lehet NB-I-es csapatuk, s ezért rendre olyan településeken épül lázasan a stadion, ahol a befogadóképesség az ottani lakossági létszámmal sincs is arányban. Nem baj. Ha a Főnöknek lehet NB-I-es házi játékszere, akkor miért is ne lehetne még bármely magyar településen hasonló? ha egyszer az Itteni Főnöknek is ugyanaz a hobbija, mint a Stadionberuház Kivitelezése Legfőbb Ellenőrének. Kerül, amibe kerül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.