2017. június 27., kedd

LENIN UTOLSÓ BOSSZÚJA

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.06.26.


Természetesen a budapesti Metro, melyet Putyin személyesen babrált meg, ebből kifolyólag hol nyílik az ajtaja, mikor nem kell, hol nem nyílik, mikor kell, de aztán valahogy mindig rendeződik a dolog.
Amúgy is nagy barátja vagyok a mindenféle összeesküvés-elméleteknek, nem hiszek szinte egyetlen mai forradalomban sem, az utolsó talán Castro forradalma volt, de az ukrán, az arab és a mindenféle más forradalmak már az idegeimre mennek, merthogy annyira kilóg a lóláb.
Persze a véleményem nem mérvadó, hiszen annyira szembemegy a közizléssel, hogy bátran figyelmen kívül hagyható.
Így aztán azt sem hiszem el, hogy a felújított orosz metro olyan borzalmasan pocsék minőség lenne, mint amilyennek a média kikiáltja, sőt, arra is gyanakszom, hogy a műszaki hibák esetleg gazdasági/politikai okokból következnek be.
Budapest harmincnyolc és fél kilométernyi metrohálózattal rendelkezik, a moszkvai Mása néni háromszázharminchárom kilométert tud utazni a föld alatt, a szentpétervári Vászja bácsi száztizenhármat, de ha a metroüzemeltetési tapasztalatot nézzük, akkor ehhez bátran hozzáadhatjuk a volt Szovjetunió utódállamainak metrohálózatait is, Kievtől - Taskentig.
A felújított szerelvények elődei 1970 óta járják útjukat, ami azt illeti, túl sok pénzt nem pazaroltak a kerbentartásukra-felújításukra, hiszen mentek, szállították a ma már napi másfélmillió utast, az 1985-ben forgalomba állított szerelvényekből még ma is forgalomban van vagy hatvan darab.

Az mostanában a sláger, hogy ugyanennyi pénzből már új szerelvényeket is lehetett volna venni, ami egy nagy marhaság, egy új szerelvény másfélszer annyiba kerülne, mint a felújítás, melyet az oroszok egyébknt kiváló minőségben oldottak meg, gyakorlatilag talán az azonosító tábla maradt, az orosz szerelvényeket hívhatnánk akár kőlevesnek is.
Ha valami ismeri a vonatkozó mesét, tudja, miért írom...
A gondok az ajtónyitással adódnak, ami nem szerkezeti, hanem szoftver-probléma.
Ez viszont nem hangzik valami túl ütősen, így aztán a média ad a témának, mintha a szerelvényeket maga Putyin tervezte volna.
Az oroszok lenézése egyébként is ősi magyar sport, ennek fő oka talán a földrajz-oktatás elégtelenségében keresendő.
Anno, mikor a kis Hans megnézte a világtérképet, megkérdezte az anyukáját, Mutti, ezt látta már a Führer?
Hát az lehet, hogy látta, de hogy a magyar hazafi nem látta, az tutifix.
Nekem az is furcsa, hogy komoly emberek, komoly pofával beszélnek hülyeségeket, mikor az orosz technika ezer területen bizonyította már magas színvonalát.
Ha Iván képes számítógéppel megtervezni egy légicsapást az Azovi tengerről Szíriába egy kisméreű célpont ellen, akkor valószínűleg meg tudja oldani a metrokocsik ajtóműködtetésének bobnyolult problémáját is.
Nagy a gyanúm, hogy a problémában mi is benne vagyunk, mint ahogy az Alstom-kocsik oldalát is meg kellett kenni az illetékes miniszter feleségének sikosítójával, hogy beleférjenek az alagútba, az illetékeseket már előbb megkenhették...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.