MAGYAR AZ, AKINEK FÁJ TRIANON

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2017.06.23.

A függetlenségi nacionalizmus tárgya Trianon óta az etnikum, ami azt jelenti, hogy a politikai életünk legerősebb szenvedélye, a nacionalizmusunk, kiterjed az egész magyar etnikumra, azaz a határainkon túl élő magyarokra is. "Magyar az, akinek fáj Trianon.", noha elvileg lehetne úgy érvelni, hogy Trianonnal az ország visszakapta a függetlenségét -- ám elég világos, hogy az államtest függetlensége sokkal kevesebbet nyom a latban a magyarok szemében az etnikum függetlenségénél. Márpedig a (Kárpát-medencei) magyar etnikum addig nem lehet független, amíg teljes egészében a magyar államhatárokon belül él így vagy úgy. A virtigli függetlenségi nacionalista ugyanakkor nem támogatja a magyar államot felülíró EU nemzetegyesítő stratégiáját, mert a magyar államot sem áldozná fel az etnikumért.

A nacionalizmusunk nem mindig nézett ki így. 1848-ig döntően politikai-emancipatórikus volt (a magyar Korona alattvalóira irányult az etnikumuktól függetlenül, kb. jogias éllel mint patriotizmus, és a nép beemelését tűzte ki az "alkotmány sáncai mögé"), és csak kisebb részben volt (politikai) függetlenségi, amely a Birodalomból való kiszakadást szorgalmazta. (A nyelvi küzdelmek is döntően a politikai reform és az egységes magyar közigazgatás céljait támogatták, csak kisebb részben a magyar kulturális, netán függetlenségi programot.) Mivel a Reformkorban a függetlenségi nacionalizmus népszerűsége végül is korlátos maradt, és a nacionalizmusban erősebb volt az ország (abszolutizmus utáni alternatív) modernizációjának szándéka, 1849 elejéig a modernizációs nacionalizmust tekintjük a nemzetpolitika fővonulatának. Utána -- a Habsburg-ház trónfosztása és a szabadságharc bukásához vezető harcok közepette -- néhány hónapig a függetlenség politikai érzülete hódított.

De már a Reformkorban megjelent a nacionalizmus következő vonulata, a kulturális nacionalizmus, amelyben a függetlenségi él már erősebb a modernizációs szándéknál; látószöge a magyarság kulturális fölénye, amely biztosítja túlélését és a Királyság magyarok általi vezetését (a.m. kulturális függetlenség a nemzetiségektől és Burgtól). Az 1867-től egyre dominánsabbá váló kulturális (függetlenségi) nacionalizmus egyszerre volt a politikai függetlenség kudarcának pótszere és az alkotmányos-politikai nacionalizmus (patriotizmus) leáldozásának jele is (amely utóbbi már nem volt elég erős ajánlat az erősödő nemzetiségi konfliktusok korában)...

ITT OLVASHATÓ