2017. június 1., csütörtök

NAGY IRÁNYVÁLTÁS ELŐTT ÁLLUNK -

INDEX.HU
Szerző: CSURGÓ DÉNES
2017.05.31.


Az Egyesült Államok vezette liberális nemzetközi rendnek vége, de Kína évszázada sem jön el, marad a megosztott világ – így látja a jövőt Niall Ferguson történész, a kaliforniai Stanford Egyetem neves Hoover Intézetének főmunkatársa. Ferguson professzorral a CEU-n tartott előadása előtt beszélgettünk arról, hogy igaza van-e Orbán Viktornak a globalizáció és az EU jövőjéről, hogy szétesik-e az Európai Unió, és hogy tényleg eljöttek-e újra az 1930-as évek.

Orbán Viktor miniszterelnök nemrég Kínában járt, majd a látogatása végén tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a globalizáció régi modelljének – amelyben a tőke nyugatról keletre áramlik, és a fejlett országok kioktatják a többieket emberi jogokból és hasonlókból – vége. Ön korábban amellett érvelt, hogy a liberális nemzetközi rend ért véget. Mit ért ön ez alatt, és ezek szerint a miniszterelnökünknek igaza van?

Azt gondolom, hogy az a professzor, aki megérkezik Amerikából valahová, és 24 órán belül elkezd beszélni az adott ország vezetőjéről, az egy idióta, úgyhogy megpróbálok általánosságban válaszolni a kérdésre. Afelől nincs kétség, hogy a globalizáció, a nemzetközi gazdasági rend működése jelentősen megváltozott, részben a 2008-as pénzügyi válság miatt, részben pedig olyan strukturális változások miatt, amelyek már korábban elkezdődtek.

Három dologról kell itt beszélnünk. Egyrészt Ázsia és különösen Kína növekedése miatt a Nyugat és a többiek közötti különbségek, amelyek húsz éve még jelentősek voltak, nagyban lecsökkentek. Bizonyos szempontból Kína már most is a világ legnagyobb gazdasága, úgyhogy azt biztosan ki lehet jelenteni, hogy ha a globalizáció 1.0 arról szólt, hogy a nyugati tőke fejleszti az ipart Ázsiában, ezen már tényleg túl vagyunk. Sőt, már egy ideje túl vagyunk ezen, mert a kínai tőke már a válság előtt elkezdett nyugatra áramlani.

Másrészt azt gondolom, hogy a globalizáció túlhajtotta magát, a kereskedelem, a migráció és a tőkeáramlás is fenntarthatatlan mértéket öltött, ez pedig ellenreakciókat váltott ki, ami egyáltalán nem volt meglepő. A globalizációellenes hangulat, amelyet több országban, különösképpen az Egyesült Államokban tapasztalni, szerintem egy racionális válasz a megnövekedett bevándorlásra, az importált ipari termékekre és arra, hogy az amerikai cégek offshore számlákra menekítik a pénzüket. Az lett volna inkább a furcsa, ha az amerikai szavazók tovább tűrték volna ezeket a trendeket, miközben jó okkal gondolják, hogy azok hatással vannak az ő jövedelmükre is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.