2017. június 21., szerda

SZAVAK VAGY TETTEK? - A SZEGREGÁCIÓS TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSRÓL

JÁVOR BENEDEK BLOGJA
Szerző: Jávor Benedek
2017.06.21.


A napokban fogadta el a Parlament Trócsányi László, igazságügyi miniszter által benyújtott módosító javaslatot, amely azt célozza, hogy a jövőben ne lehessen félreértés az egyenlő bánásmódról és világnézeti/vallási alapon szerveződő iskolák kapcsán arról, hogy egyházi, esetleg nemzetiségi iskola szegregálhat-e. Az uniós szabályok egyértelműek: szegregálni semmilyen körülmények között sem lehet. Csak egy kicsit sem.


A szegregáció jogszabályi kiskapui azonban ennek az ellenkezőjét tették lehetővé. Ennek köszönhetően, valamint annak, hogy a magyar kormány gyakorlatilag fittyet hány a meglévő diszkriminációellenes jogszabályok végrehajtására, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen. (Azoknak, akik ilyenkor sommásan Magyarország megtámadásáról beszélnek: az ország és a nép nem egyenlő a kormánnyal, a szegregáció gyakorlata elleni uniós fellépés a magyar állampolgárok érdekeit szolgálja a kormány intézkedéseivel szemben).

A kormány visszakozott, és az igazságügy-miniszter még 2016. októberében módosítást nyújtott be az oktatási egyenlő bánásmódról szóló törvényhez. Ez azonban valamiért csak a tanév utolsó napjaiban került végül napirendre. Annak ellenére tartott a jogszabály módosítás több, mint 8 hónapot, hogy az Alaptörvény megváltoztatása, a CEU vagy civilek ellen hozott törvény kapcsán láthattuk, hogy a kormányzati többség szükség esetén 1-2 nap vagy hét alatt is tud – akár nulláról kezdve is – törvényt alkotni. Természetesen nem a 2 napos jogalkotást hiányolom, de a parlament a 8 hónap nagyobb részét semmittevéssel töltötte, miközben minden hazai és nemzetközi fórumon azt hangoztatja, hogy a kormány – és azon belül is természetesen maga Balog Zoltán – milyen sokat és milyen aktívan tesz a szegregáció felszámolásáért.

Csak hát ez a hajó alaposan elment vagy még inkább hagyták elmenni. A 2017-18-as tanév rendjéről szóló rendeletet természetesen már régen elfogadták, a leendő elsősök már régen beiratkoztak a szeptemberben őket fogadó iskolákba, az idénre tervezett iskolaátvételek már szintén lezajlottak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.