2017. július 23., vasárnap

A NEMZETI NYOMOZÓ IRODA NEM MAGÁNAK KÉRTE AZ ETIKUS BKK-HACKER LEVADÁSZÁSÁT

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Csikász Brigitta
2017.07.23.


Volt nyomozók szerint a rendőrség mai működési rendszerében elképzelhetetlen, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) online értékesítési rendszerének biztonsági hibáját jelentő fiatalemberrel szemben úgy indult volna eljárás a T-Systems feljelentésére, hogy arról Pintér Sándor belügyminiszter ne tudott volna vagy ne egyeztettek volna vele. 

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy éjjel vitték el otthonából és hallgatták ki gyanúsítottként azt a 18 éves fiatalembert, aki jelezte a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) azt, hogy az e-jegyrendszer biztonsági hibái miatt 50 forintért tudott bérletet venni. Miután erről értesítette a vállalatot, az e-rendszer üzemeltetője, a T-Systems Magyarország Zrt. feljelentést tett ellene a rendőrségen.

A T-Systems egy közleményben hangsúlyozta, hogy ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, amit kötelessége volt megtenni. „Ugyanakkor a BKK és a T-Systems Magyarország vezérigazgatói sajnálattal értesültek arról, hogy a gyanúsított egy fiatal diák, aki a médiában megjelent nyilatkozatai szerint jó szándékkal járt el” – tették hozzá a cég részéről.

Az RTL Klub Híradójának nyilatkozó, Budapesttől 300 kilométerre élő 18 éves diák úgy vélte, nem követett el bűncselekményt. Az interjúban elmondta azt is, hogy csak segíteni akart, egyébként pedig semmilyen képzetsége nincsen, ismereteit hobbiként sajátította el. Hogy a fiatal tudása mégis nagyobb egy amatőrénél, mutatta az is, hogy korábban egy állami cég weboldalán talált egy programhibát; akkor megköszönték neki a jelzését...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.