2017. július 27., csütörtök

BAUER: MÁSÉRT NEM

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: Bauer Tamás
2017.07.27.


Nem az MSZP múltja, hanem a jelene a legnagyobb probléma. Válasz a Momentumnak és másoknak.

Korábban elleneztem ehelyütt Tamás Gáspár Miklós barátom ötletét, hogy a demokrácia hívei az MSZP-re szavazzanak a jövő évi választáson, sőt a többi demokratikus párt el se induljon. Azért elleneztem, mert az MSZP politikájával, vagyis az MSZP jelenével vannak komoly bajaim. Pottyondy Edina, a Momentum elnökségi tagja is ellenzi TGM javaslatát, de másért: ő az MSZP múltjára hivatkozik, arra, hogy az MSZP „posztkommunista” párt, illetve olyan párt, amely a rendszerváltás óta tizenkét éven keresztül kormányon volt, bár szerinte „csak kamukormányzott és hazudott”. Az MSZP jelenéről, mai politikájáról Pottyondy nem ejt szót.

Amivel Pottyondy TGM ötletének elutasítását indokolja, az – ha jóhiszeműen fogalmazok – tévedés. Nem az tévedés, hogy az MSZP posztkommunista párt, hiszen valóban az egykori MSZMP jogutódja. Az tévedés, hogy az MSZP „csak kamukormányzott és hazudott”.

A rendszerváltást követően az MSZP Horn Gyula vezetésével 1994-ben került kormányra, koalícióban az SZDSZ-szel. Olyan időpontban, amikor a magyar gazdaság súlyos pénzügyi válsággal került szembe, és megkezdődött, de nem fejeződött be a privatizáció. Ugyanakkor az új demokratikus politikai rendszer, amely politikai pluralizmusra épül – mondjuk így – nagyobb részben felépült már, de fontos elemei még hiányoztak. Magyarország már bejelentkezett az Európai Unióba, de még nem volt egyértelmű, hogy mikor, s hogyan leszünk az Unió és a NATO tagjai, vagyis az euroatlanti közösség része. Az Antall-kormány hozzákezdett a szomszédsági kapcsolatok rendezéséhez, bár zavart is keltett Jugoszlávia felbomlásának szerencsétlen kezelésével. A Horn-kormány – ha némi késéssel is – az 1995-ös Bokros-csomaggal példásan helytállt a gazdasági stabilizációban, és határozottan tovább vitte a privatizációt. A nemzetközi szakértők ekkor tekintették a gazdasági átalakulás éllovasának Magyarországot, és ebben az időszakban került az ország az élre a közvetlen külföldi befektetések tekintetében. Tekintettel arra a veszélyre, amit a népesség elöregedése jelentett a nyugdíjrendszer finanszírozhatóságára, az 1997-es nyugdíjreformmal a felosztó-kirovó elvű első nyugdíjpillér mellé létrehozták a tőkefedezeti elvű magán-nyugdíjpénztárakat, biztosítva a nyugdíjak tartós finanszírozhatóságát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.