2017. július 30., vasárnap

ÍGY SEGÍTI AZ OKTATÁS SZÉTZÚZÁSÁT A SAJTÓ DÉMONIZÁLÁSA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2017.07.29.


Mint már oly sokszor, most is az Emberi Erőforrások Minisztériuma vállalta magára az eminens diák szerepét. Az Emmi volt olyan buzgó, hogy Orbán Viktor tusványosi szavainak szellemében máris nekikezdett a sajtó megtámadásának. De – ahogy ez általában lenni szokott – a fő vesztesei ennek a nagy harcnak azok, akik semmiről sem tehetnek. Az igazgatóváltások körüli hercehurca tökéletes példa erre.

Balog Zoltán minisztériuma sosem volt nagy barátja a sajtónak. Van mit takargatniuk, tudják ezt ők is jól, eddig leginkább a sunnyogó hallgatásba menekültek. Nem szólaltak meg, kikerülték a sajtót, a feltett kérdésekre nem válaszoltak. Balog maga azért nem nyilatkozik a HírTV-nek, mert az csúnyán bánt az ő „kedves barátjával”, jelesül Magyarország miniszterelnökével. Az ovis hozzáállás sokkal károsabb annál, ami elsőre eszünkbe jut: azzal, hogy a sajtó által feltett, releváns kérdésekre nem válaszol egy minisztérium, szembeköpi ugyanis mindazokat, akiket képvisel, elárulja választóit, károsítja a társadalmat.

Nem válaszolni egy kérdésre visszaélés a hatalom gyakorlásával, kijátszása annak az eszmének, mi szerint a választott vezetők a népet képviselik, az ő érdekeiket tartják szem előtt (és helyezik a sajátjaik elé), közpénzből kapott fizetésükért cserébe kielégítően tájékoztatják munkájukról a közvéleményt.

Balog Zoltán minisztériuma ennek évek óta nem tesz eleget: hallgatnak, és ez a hallgatás a legbeszédesebb gesztusuk, mert ha válaszolnának, akkor könnyű lenne a szavaikat cáfolni, vagy hallgatnak, mert ha az igazat mondanák, abból világbotrány lenne. És hallgatnak, mert ha megszólalnak, az még nagyobb baj.

Balogék kommunikációja tökéletes példája a Fidesz sajtó-használatának: amíg győzelmi jelentéseket tolnak a propaganda-lapok, csiripel a minisztérium, a sajtó érdemi kérdéseket feltevő részét viszont ignorálják, és amikor tények jelennek meg a lapokban, hazugsággal, álhírgyártással vádolva próbálják hitelteleníteni őket.

Így megy ez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.