2017. július 24., hétfő

KÉT ÉVE MENEKÜLTKÉNT A KELETINÉL ALUDT, MOST A VILÁGBAJNOKSÁG RÉSZTVEVŐJEKÉNT ÉRKEZETT VISSZA BUDAPESTRE

444.HU
Szerző: Horváth Bence
2017.07.23.


Yusra Mardini legutóbb 2015-ben járt Magyarországon, csak akkor egészen más körülmények között. A most 19 éves fiatal nő a szíriai polgárháború elől menekülve érkezett ide 2015-ben, akkor az utcán aludt ő is sok ezer társához hasonlóan. Németországba ment tovább, jelenleg is Berlinben él. 

Profi úszó lett, tavaly részt vett az olimpián is a menekültcsapat tagjaként, 100 méteres pillangóban meg is nyerte az előfutamát, még ha ezt a magyar tévénézők akkor nem is tudhatták meg, mert a köztévén tudósító ifj. Knézy Jenő egyszerűen nem mondta be se a nevét, se hogy honnan érkezett.

Mardini az idei világbajnokságra is kijutott a FINA menekültválogatott tagjaként, vasárnap állt rajthoz 100 méteres pillangón. Előfutamában harmadik lett, így nem jutott tovább az elődöntőbe. Mint a futam után az AFP-nek elmondta, megígérte magának, hogy egyszer máshogy fog visszatérni Budapestre.

Mardini 25 nap alatt jutott el Szíriából Németországba, az útja során úszástudását használva segített megmenekülnie egy süllyedő csónak 16 utasának a görög partoknál. Több mint három órát töltött akkor a vízben, mire sikerült kijutniuk a partokra. Utána észak felé indult, így jutott el Budapestre, ahol egy hetet töltött, pont akkor ért ide, amikor már nem engedték tovább a menekülteket Ausztria és Németország felé.
 

A Keletinél a földön aludt, szörnyűnek nevezte most az élményt. Az AFP riportjában az is szóba kerül, hogy rossz benyomásokkal távozott akkor, az embereket durvának látta. Edzője is megijedt, amikor mondta, hogy újra Budapestre jön, de most teljesen más benyomásai vannak, ezért megváltoztatta a véleményét a magyarokról is.

Elmondta azt is, hogy teljesen megérti az embereket és a félelmeiket, neki is hasonló félelmei lennének, de azt látja problémaként, hogy meg se próbálnak nyitni. Pedig ő sem gondolja, hogy a menekültek száz százaléka csodálatos és angyal volna, a világ minden országában jó és rossz emberek élnek együtt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.