2017. július 6., csütörtök

NAPI EGYPERCES - A BŰNÜK ANNYI: SZEGÉNYNEK SZÜLETTEK

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2017.07.06.


Szegény országban élünk. A Fidesz uralkodásának több mint hét éve alatt, óriási jövedelemkülönbségek jöttek létre. A patrónusuknak gazsuláló, a rendszert gondolkodás nélkül kiszolgáló oligarchák zsebébe ömlik a közpénz. Lepacsizott közbeszerzések, előre leosztott lapok biztosítják, hogy a húsosfazék közelébe a Fideszhez hűséges oligarchák kerüljenek. Aki a körön kívül van, az „haljon" meg.

Napjaink Magyarországán sok millióan örülnek annak, ha legalább egy szelet kenyeret tudnak – kevés zsírral – a törött lábú, kopott, terítő nélküli asztalukra tenni. Ha alkalomadtán parizerre is telik, az már felér egy ünneppel. Jártam olyan településen ahol a házak egy részének természetes szellőzése volt; a szél befútt az ablakon, a lyukas tetőn. Az utcán – ha esik – térdig ér a sár. Embert próbáló kijutni a köves útra is. Az ország egyes térségeiben elképzelhetetlen a nyomor. Lepusztult, embertelen körülmények között vegetálnak embertársaink.

A KSH „enyhén” kozmetikázott adatai alapján, 2017. áprilisában hazánkban a bruttó átlagkereset 303 ezer forint volt. Hihetetlen összeg, sokan vitatták is a valóságtartamát. A Pénzcentrum elemzése szerint a megjelent adat csalóka, megtévesztő, elfedi a tényleges helyzetet. Az átlagot a magas keresetűek jövedelme húzza fel. A nagy többség – tízből hét munkavállaló – keresete jóval elmarad ettől az összegtől. A kimutatásuk szerint a legszegényebb településeken élők gyakorlatilag vegetálnak, saját ellátásukról nagy megpróbáltatás, hogy gondoskodni tudjanak. Magas a munkanélküliség, nagy részüknek esélye sincs arra, hogy munkát találjon. A szociálisan hátrányos helyzetűekkel foglalkozó civil szervezetek képviselői szerint, van, ahol a dögkutakból szerzik be az ennivalót...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.