2017. július 20., csütörtök

NÉPSZAVAZÁSI DUPLACSAVAR A KÖZTISZTVISELŐI BÉREKÉRT

ÁTLÁTSZÓ 
- FALRAMENTAPARLAMENT BLOG
Szerző: Vágó Gábor
2017.07.20.


A népszavazással nemcsak a Matolcsyék szemérmetlenül magas fizetéseit lehet korlátozni, de egy ügyes trükkel elérhető a köztisztviselői béremelés is, ami miatt sztrájk is volt a héten.

Hétfőn kezdődik a népszavazási kampány az állami vezetők pofátlanul magas fizetéseinek a korlátozásáért. Tizenegy kérdést adtam be a rendszerszintű korrupció megakadályozására, ebből ez az egy jogerős most. Három másik Kúria döntésre vár, köztük a korrupciós bűnök elévülési idejének emeléséről szóló is, amely az NVB-n már átment.

A kérdés így hangzik:

Egyetért-e Ön azzal, hogy köztulajdonban álló gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személy onnan származó éves jövedelme a köztársasági elnök tiszteletdíjának éves összegét ne haladhassa meg?”

Nem véletlenül fogalmaztam meg a kérdést kissé bonyolultabban, mint Kész Zoltán tette az ő kétmilliós bérplafonnal kapcsolatos népszavazásánál. Ugyanis a bérplafont a pénzéhes állami cégvezetők számos alkalommal kicselezték, mindenféle bérpótlékot, prémiumot, és egyéb juttatást adtak maguknak. A kérdés ezeket a kiskapukat bezárja.

A másik ok, hogy a köztársasági elnök éves tiszteletdíjához kötném az állami vállalatok vezetőinek a bérét, az egy jogi furfang, ahogy Orbán mondta: magyaros gógyi. Ugyanis a köztársasági elnök tiszteletdíjáról kétharmados törvény rendelkezik:

A köztársasági elnök havi tiszteletdíja a köztisztviselői illetményalap harminckilencszerese.

A Fidesznek pedig nincs kétharmada, hogy csak úgy felemelje az illetményalap szorzóját. Tehát ahhoz, hogy Matolcsy fizetése kevésbé csökkenjen, Áder tiszteletdíját is emelni kell. Viszont Áder fizetését csak akkor tudják növelni, ha a köztisztviselők illetményalapját is emelik. Tehát ha az önkormányzati dolgozók, az államot működését eddig éhbérért biztosító emberek fizetését is növelik, akkor kevésbé csökken Matolcsy fizetése is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.