2017. július 20., csütörtök

SAJÁT FEGYVERÉVEL GYŐZHETIK LE A FIDESZT AZ UTCÁN

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.07.20.


Úgy tűnik, Simicska Lajos minden huncutságot megtanult a Fidesz gazdasági háttérembereként, így nem meglepő, ha a kormánypárt most olyan fegyverből kapja a legpontosabb találatokat, melyet maga fejlesztett ki. „A nép nem betiltható, de a kormány leváltható” szlogennel keményen oldalba kapta ugyanis a Fidesz anyahajóját, és egyelőre nem is lehet sejteni, hogyan reagál erre a vizes ügyekre koncentráló kabinet.Várhatóan ugyanis ez csak az első lövedék, a nagyágyúkat csak ezután veti be a kegyvesztett oligarcha.

Bár a Jobbik tagadja, mégis nyilvánvaló, hogy az ellenzéki párt áll az új utcai plakátok hátterében. A szlogen egyszerű, a háttér patyolatfehér. „A nép nem betiltható, de a kormány leváltható” mondat fehér alapon azt sugallja, hogy új lapot kell kezdeni a magyar történelemben a 2018-as választásokkal. Mivel a hirdetményt megrendelő párt vagy cég neve nincs feltüntetve, nem vonatkozik rá a frissen elfogadott plakáttörvény, így hiába sejti a kormány, hogy ismét a Simicska-Vona páros tört borsot az orra alá, nincs hatásköre arra, hogy leszedesse a Mahir Kft. hirdetőoszlopairól a szöveget.

A Jobbik pedig ugyanazt csinálja, amit a kormány korábban: tagad, mellébeszél, esetleg sejtet dolgokat. Egyetértenek az üzenettel, de nem veszik a nevükre, mert a furcsa körülmények közt meghozott plakáttörvény annak ellenére érvényben van, hogy számos veszély leselkedik rá. Elképzelhető, hogy a Jobbik csak addig fog anonim kampányt folytatni, amíg az Alkotmánybíróság ki nem mondja, hogy az a jogszabály, amely tiltja a politikai pártoknak az utcán való megjelenést, sérti az alaptörvényt. Erre ugyanis jó esély van, ám a Fidesz célja főként az volt a törvény rapid átverésével, hogy a vizes világbajnokság alatt ne virítsanak fotók Orbán Viktorról és Mészáros Lőrincről az utcán, és véletlenül le ne fordíttassák azok szövegét a világeseményre érkező sportolók, turisták, vendégek.

Az egyik huncutkodás egy nagyobb huncutkodást szül, és várhatóan a Fideszben már gőzerővel dolgoznak már azon is, hogyan lehet ellehetetleníteni az ellenzék legújabb trükkjét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.