2017. július 8., szombat

SZAKMAI REPUTÁCIÓMRÓL

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.07.08.


„Az aljasak szeretetét csak aljas módon nyerhetni meg.” (Seneca: Vigasztalások). 

A napokban az egyik közösségi honlapon közreadtam egy linket, amelyet a 888.hu honlapról vittem oda. A teljes áttekintés érdekében íme az inkriminált link:

Kell ez nekünk, ugye?!

https://888.hu/article-baloldali-perpatvar-ujpalotan-gyurcs…

Már maga az is csípte sokak szemét, hogy egy Fideszhez tartozó honlapról linkeltem be egy cikket: „888.-at osztani perverzió !!!!” Erre én azt válaszoltam, hogy vagyok annyira tájékozott a politikában, hogy helyesen tudjam értékelni ezeket a cikkeket. Ezt ugyan elfogadták tőlem, de ez volt még a kisebb baj. A nagyobb baj a hozzászólók szerint az volt, hogy én ennek a cikknek alapján olyan következtetésre juthattam, hogy immár kiírtam a DK-t és persze Gyurcsány Ferencet a politikai palettáról. Az alábbiakban azt a beszélgetést adom közre, amit ezzel kapcsolatban többen folytattunk. Tanulságos, nagyon tanulságos!

T. L.: Tudom Szabolcs, hogy már régen lemondtál Gyurcsányról, mint politikusról és a pártjáról is ...de nem kellene azért minden alkalmat megragadni a párt pocskondiázására . Abban megegyezhetünk, hogy az ellenzékünk úgy nem ér egy kalap sz..t se ahogy van, de ellenük dolgozni nem tartom szerencsésnek. Maradok tisztelettel .....

Én: Nézd, én senki és semmi kedvéért nem fogom csökkenteni, netán hiteltelenné tenni a szakmai reputációmat. Bauer Tamás, Niedermüller Péter ezt tette.....Én 2014. 04. 06. után azt írom le, amit gondolok, minden hazugság nélkül. Persze, én is tévedhetek, de akkor vitatkozzunk a problémán. Ezt most vagy elfogadod, vagy sem, a lényegen semmit sem tudsz változtatni. --- Gyurcsány valóban a legjobb politikus ma hazánkban, de mindez kevés ahhoz, hogy győzzön. Nagyon sok hibát vétett kormányfőként, ezért a választók már leírták őt (is). Én csupán ezt érzékelem és írom le, mert szerintem ez az igazság. Az MSZP-vel pedig önsorsrontó harcot vív, ami a baloldal kivégzését jelentheti. Ezért gondolom úgy, hogy ideje lenne lelépnie a politika harcmezejéről. Legalábbis egy időre.....

J. F.: Csak szerinted ez az igazság, Szabolcs. Más szerint meg nem. Nem vétett olyan sokat (ti. Gyurcsány Ferenc – Sz. Sz.), mint ahogy ezt láttatni akarod, csak azért, mert te így látod. És - ez meg az én véleményem - sokkal inkább azzal teszed hiteltelenné a szakmai reputációdat, hogy annyira és mereven ragaszkodsz a saját tévedéseidhez, mint egyetlen és megváltoztathatatlan, bebetonozott álláspontodhoz. Én is azt mondom: vagy elfogadod, vagy sem, de te sem hordozod a zsebedben a bölcsek kövét, mégis ezt sugalmazod.

J.F.: És erre azért emlékeztetlek, Szabolcs: Semjén Zsolt: Beszéljünk nyíltan. Ez egy politikai feladat is volt: Gyurcsány Ferenc amortizálása. Ez százszázalékosan sikerült. http://magyarnarancs.hu/.../ha_en_ezt_megirom_mondjuk_a...

J. F.:
És arra is emlékeztetlek, hogy amikor Gyurcsányt amortizálták, akkor személyében amortizálták és nem politikájában.

Én.: J! SENKI sem hordja a zsebében a bölcsek kövét. De milliószor leírtam azt, hogy minden probléma elemzésekor döntő tényező az, hogy milyen politikai filozófiai álláspontból értelmezzük azt. Én, mint mindig állítottam, szocdem vagyok. Ezért egy konzervatívnak és egy liberálisnak, mint amilyen Te is vagy, nyilvánvalóan más lehet a véleménye. Ez természetes, én ezt mindig is akceptáltam. Ezért SOHASEM számítottam arra, hogy egy liberális megértse és elfogadja az én elméleteimet, és azt nagyra tartsa. Majd a történelem megmondja azt, hogy mennyit érnek azok. Ha érnek egyáltalán bármit is, akkor később emlékezni fognak arra, sőt, esetleg felhasználják azt a saját kutatásaikhoz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.