2017. július 27., csütörtök

VAGY HARC NÉLKÜL BEÁLDOZZÁTOK 2018-AT IS?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H.A.
2017.07.27.


Úgy tűnik, hogy miközben az utóbbi három, plakátháborúval és talán minden korábbinál töményebb gyűlölettel sújtott hónapból a közvéleménykutatási adatok szerint a felülről ránk zúdított mocsok és rombolás forrása került ki győztesen, az MSZP szépen, lassan, de meglehetősen biztosan kinyírja saját magát.

Tehát miközben a Fideszt pillanatnyilag csak a párt nélküli bizonytalanok előzik meg a népszerűségben, miközben az MSZP és a DK gyengült, a Jobbikon pedig egyáltalán semennyit nem lendített a Ti dolgoztok, ők lopnak látványos plakátkampány, a legnagyobb ellenzéki párt tagjai nyár derekára nyilvános acsarkodásba kezdtek. Mivel nekem biztosan nem kell választást nyernem (ellentétben az MSZP-vel, amelyik állítólag ezért küzd hanyatt és homlok), nyugodtan elmondhatom, mit gondolok arról a történetről, ami tegnap robbant ki. Rögtön miután Botka László, az MSZP szegedi polgármestere és jelen állás szerint miniszterelnök-jelöltje a 168 órának nyilatkozva azt mondta:
 „a Fidesz jól fizetett haszonélvezői és beépített emberei” 
ott vannak az MSZP-ben. Konkrétan Molnár Zsoltot, a párt elnökségi tagját, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnökét nevezte árulónak, mivel szerinte szembe megy a szocialista párt kongresszuson elfogadott irányvonalával. Mondjuk, ahhoz nem kell Botkának lenni, hogy az ember lássa: a Fidesz számára, és az egész ország számára nemzetbiztonságilag több mint kínos ügyek tömkelegéből (a Yandex nevű orosz kód a kormányzati oldalon, terroristák által használt SIM-kártyák, Pharaon professzor ügye, a híres letelepedési kötvények, a moszkvai magyar vízumközpont körüli botrány, vagy legutóbb a vizes vébé informatikai rendszerével kapcsolatos aggályok) Molnár körülbelül meg sem próbált bármit is az MSZP javára fordítani, egyértelműen beszélni, számonkérni, a nyilvánosság előtt úgy tenni, mint egy valóban ellenzéki párt tagja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.