2017. augusztus 22., kedd

A NER-KOMPATIBILIS MAFFIÓZÓ ÉS ROGÁN: KICSODA M. RICHÁRD?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Hajnal Éva
2017.08.22.


Bosszankodik az ember, hiszen úgy tűnik, hogy feneketlen mélységbe zuhant az ország, ahol a bűnözők élnek, mint Marci Hevesen, a tisztességes polgárok meg jobb, ha lapítanak és meghúzzák magukat, mert olyan, mintha nekik lenne szégyellnivalójuk.

Hiszen, ha valaki 50 Ft-ért vesz BKK bérletet a BKK online felületén, majd szól nekik, hogy megheckelhető a rendszerük azt bezzeg rögtön rabosítják. Ezzel ellentétben, ahogy azt írtuk,M. Richárd (akit nevezzünk végre a nevén: Molnár Miklós Richárd) nem csak jogosítvány nélkül, de bekokainozva és kb. 135-140 km/óra sebességgel száguldozva okozott két halálos áldozattal járó balesetet a Dózsa György úton ez év májusában. Majd mindezt felülmúlva, röviddel ezután ismét jogosítvány nélkül vezetgetett, naná, hogy a rendőrség tudtával, hiszen 90 ezer forintra meg is büntették a rend őrei a számukra nem ismeretlen, de úgy tűnik, hogy annál inkább érinthetetlen férfit. Hazánk nagyra becsült és az ügyben érintett hatóságai végül további nagy erőfeszítések árán, a baleset után három hónappal később tudták csak Molnárt behívni egy könnyed kis elbeszélgetésre. Arra azért kínosan ügyeltek, hogy még egy külföldi nyaralás is beleférjen a nagy találkozás előtt. Ez komoly? Mi van itt emberek? Az ártalmatlan festékdobálót meg bilincsben vezetik el és azonnal? Hihetetlen nagy szartenger ez az ország...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.