2017. augusztus 11., péntek

A SZABAD MAGYAR SAJTÓ SZÉTVERÉSÉNEK HÁROM FÁZISA

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.08.10.


Messze nincs vége a szabad magyar újságírás tönkretételének azzal, hogy lényegében minden megyei napilapot bedaráltak a kormány kedvenc oligarchái. A folyamat első fázisa a regionális tévé- és rádióstúdiók bezárásával és a budapesti központ alá rendelésével kezdődött, ami alig érintette meg a közvéleményt. Annak ellenére, hogy kevesen figyeltek rá, ez volt az első jól irányzott csapás a helyi sajtóorgánumokra. Kevés esély volt akkor a kormányzati nyomulás megállítására, ám most már szinte lehetetlen feltartóztatni Orbán Viktor gőzhengerét.

1. A regionális televíziózás és rádiózás Magyarország egyik legsikeresebb és leginkább előremutató projektje volt a rendszerváltás előtt. A több mint 40 éve elindított, négy megyét lefedő Szegedi Körzeti Stúdió például arról a területről sugárzott napi híreket és magazinműsorokat, mely az uniós csatlakozásunk után a dél-alföldi régiót fedte le. Kevesen emlékeznek arra, hogy a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése előtt még a magyarországi régiók kialakításáról szólt a politika, az EU ugyanis regionális alapon osztja el a támogatásait, a nyugati demokráciában ez a közigazgatás és gazdasági szerveződés középszintje, vagyis a régiós televíziózás, és rádiózás messze megelőzte a korát.

Jött azonban az Orbán-korszak, amely teljesen elsorvasztotta ezt a szemléletet, sőt, tovább aprózta a közigazgatást azzal, hogy visszahozta a Kádár-korszakból a járásokat, a megyei önkormányzatok pedig lényegében csak arra szolgálnak, hogy néhány perifériára sodródott kormánypárti politikus megélhetését biztosítsák. A regionalitás nem illik bele a Fidesz megosztó politikájába, inkább elaprózza a hatalmat, hogy minél több hívének tudjon zsíros állami fizetést biztosítani. A körzeti televíziók közül a szegedit zárta be utoljára két éve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) elnevezett kormányzati propagandagépezet, amely az adófizetők forintjaiból tolja a Fidesz szekerét. Ezzel számolta fel végleg azt a picike kis függetlenséget, amit ezek a vidéki tévés és rádiós bázisok élveztek, és innentől kezdve már minden műsort Budapesten szerkesztettek, az a néhány vidéki tudósító és nemzetiségi adáskészítő is tökéletesen alá van rendelve ennek a roppant médiagépezetnek. „Azokban a városokban, ahol körzeti tévé és rádió is működött olyan komoly szakmai műhelyek alakultak ki, melyek nem pusztán a budapesti központnak biztosítottak kellő szakmai tudással rendelkező munkatársakat, de az itt dolgozó kollégák később kisebb városi tévéket és rádiókat alapítottak, illetve vezettek a saját régióikban.” –írta a Szegedi Kattintós 2015. elején abból az alkalomból, hogy bezárták a két utolsó regionális szerkesztőséget is az országban. Állítólag azért maradt Szeged a legvégére, mert korábban az volt a cél, hogy a baloldali fellegvárnak tartott városban ellensúlyt képezzenek a Délmagyarország nevű napilappal szemben, amely nem úgy viszonyult az ellenzéki városvezetéshez, ahogy azt Orbán Viktor elvárta volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.