2017. augusztus 7., hétfő

AKI BEFOLYÁSOLNI AKAR, ELHAJTOM A FRANCBA - INTERJÚ VUJITY TVRTKÓVAL

INDEX.HU
Szerző: SIXX
2017.08.07.


Vujity Tvrtko az egyik legismertebb hazai tévés, a karrierje a köztévénél indult, ahol a délszláv háborúról tudósított, majd jött a TV2, ahol az indulás évétől, 1997-től egészen 2016-os távozásáig dolgozott, először a Napló riporter-műsorvezetőjeként, majd a Mokka egyik arcaként. A mai TV2-ben nem tudná magát elképzelni, de az ATV-ben igen, ezért is írt alá hozzájuk idén nyáron, és vezeti a reggeli műsorukat. Az elmúlt egy évéről kérdeztük, és arról, lehet-e ma Magyarországon egy tévés független.


Hogy is volt azzal a Trump-jókívánsággal? (Tvrtko júniusban posztolt a Facebook oldalán egy dedikált Trump-képet, amin az elnök azt írta, imádkozik a tévésért és a csatornájáért. A bejegyzés azóta nem elérhető - szerk.)

Januárban, amikor ott voltam a beiktatásán, szembesülnöm kellett ennek a magyarországi, számomra elég meglepő visszhangjával. Elindult a „na bezzeg, őt (értsd: random politikust) miért nem hívták meg”-kórus, hogy a román miniszterelnök miért volt ott, más meg miért nem, szóval ahogy mindennek, ennek is volt egy politikai színezete. Én is megkaptam olvasói levélben, hogy miért megyek el egy olyan ember beiktatására, aki nőkkel úgy bánik, stb. Én az USA 45. elnökének beiktatására mentem el, ha nem Trump lett volna, hanem más, akkor is elmegyek. A poszt, amiben megosztottam azt a képet, elég hamar virális lett, miközben annyi történt, hogy az egyik legjobb, Amerikában élő barátomtól kaptam egy búcsúajándékot, amiről soha nem állítottam, hogy valódi. Sváby röhögve hívott, hogy rendeljek már a kutyájának egyet. Hogy lehetett ezt komolyan venni, és utána “leleplezést” írni? Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy ebbe ki, mit képzel bele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.