2017. augusztus 13., vasárnap

AKKOR MAJD SENKI NE SZÁMÍTSON EMBERSÉGRE, HA RÁ KERÜL A SOR

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.08.12.



Szinte hallom, ahogy a cikk szerzője undorodva köpött is egyet, miközben egzaltáltan csapkodta a billentyűzetét és nagybetűkkel üvöltötte bele az agymosott, hülyének nézett olvasói aurájába: NEM KELLENEK A MIGRÁNSPÁRTI TOLMÁCSOK. Aztán valamivel kisebb nagybetűkkel: A törvényszék nem alkalmazta a migránspárti tolmácsot.

Az állampárt székházában művelt újságírás mai leggusztustalanabb darabja a szánalomra méltó jól értesültséget a ködös lebegtetésbe bujtatott ocsmány hangulatkeltéssel összekötő tengely mentén fogant. Mint majdnem minden, amihez hozzáérnek. Ezúttal azon örömködik a barnanyelvű kontingens – miközben leírják, bazmeg, leírják: biztosat az ügyről nehéz állítani -, hogy az olajozottan működő maffiózó címet többszörösen kiérdemlő Pintérsándorminisztériuma szerint (jól figyeljek, én, büdöslibsi!):

Tíz tolmáccsal szakította meg tavaly az együttműködést a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH), amiért helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont migránsoknak.

A pártlap jó pénzért szopó, nyaló, gombot varró munkatársa hosszasan ekézi az arab származású dr. Aida El-Seaghi-t, aki a Migration Aid igazgatósági tagja is, és akit 2015-ben az év önkéntesének választottak, miután 80 napon át, több mint 400 órában segítette a debreceni vasútállomásra érkező, valamint a helyi menekülttáborban élő menekülteket. Természetesen ő is a kirúgottak között van, a hír pedig vele kapcsolatban: megbízhatatlannak tartják, ezért nem alkalmazzák a Debreceni Törvényszéken. Idézet a remekműből:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.