2017. augusztus 5., szombat

AZ INTERNET NEM FELEJT: TISZTESSÉGES KORMÁNYT MAGYARORSZÁGNAK!

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.08.05.



Négy évvel ezelőtt, 2013. augusztus első napjaiban időközi választásra készültek Szatmár-Bereg megyében. A Szabolcs Volán helyi járatán a következő szövegű hirdetés jelent meg: Keressünk tisztességes országgyűlési képviselőt Szatmár-Beregnek! A hirdetésből ügy lett, a reklámfelületet értékesítő vállalkozóval a Volán azonnal szerződést bontott, a hirdetést eltávolították.

Pedig, a regnáló képviselő akár azt is gondolhatta volna, hogy ő az, aki tisztességes, és nem a helyére keresnek másik embert, hanem őt akarják újból a hivatalában látni.

Ezt írtam akkor erről.

Néhány nappal ezelőtt a Szabolcs Volán helyi járatán a következő szövegű hirdetés jelent meg: Keressünk tisztességes országgyűlési képviselőt Szatmár-Beregnek! A hirdetésből ügy lett, a reklámfelületet értékesítő vállalkozóval a Volán azonnal szerződést bontott, a hirdetést pedig eltávolították. Nyilván voltak, akik azt gondolták, hogy a hirdetés megrendelője tisztességtelennek tartja Szatmár-Bereg megye országgyűlési képviselőjét. Hozzá nem értőnek, netán kifejezetten korruptnak, aki a saját zsebét tömi tele, rokonait, csókosait hozza helyzetbe, ahelyett, hogy a megye és a bizalmukat belé helyező választók érdekeit szolgálná.

Ilyen olvasata is lehet ennek a mondatnak. De ha valaki, teszem azt, Szatmár-Bereg jelenlegi országgyűlési képviselője, meg van győződve arról, hogy ő tisztességes és jól végzi a dolgát, lelki szemei előtt egyedül és kizárólag a haza és szűkebb pátriájának üdve lebeg, akkor azt kellene gondolnia, hogy ez a hirdetés nem róla szól. Legalábbis, nem abban az értelemben, hogy az ő helyére keresne valaki tisztességes országgyűlési képviselőt. Sőt, akár úgy is föl foghatta volna a hirdetést, hogy annak feladója elégedett az ő munkájával, nála jobbat még a legmerészebb álmaiban sem tud elképzelni, s ha lenne kézügyessége, valamint foglalkozna képzőművészettel, akkor róla mintázná meg az Ismeretlen Tisztességes Képviselő szobrát.

A helyi fejesek nyilván nem így értelmezték a hirdetést, hanem feltehetőleg úgy, hogy a hirdetés feladója elégedetlen a mostani országgyűlési képviselővel, és úgy általában azzal, ahogyan Szatmár-Beregben mennek a dolgok, s ezért azt szeretné, hogy a jövőben, például a következő választások után, ne az képviselje a szatmár-beregi embereket, aki most, hanem valaki más...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.