2017. augusztus 13., vasárnap

AZ ÖRÖK KIS NAGY EMBER

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2017.08.13.


Teste kicsi volt, de lelke hatalmas” – meséli Vén Bőrvadász cheyenne törzsfőnök a legendát fogadott fiának, Jack Crabbnek. Dustin Hoffman Arthur Penn Kis Nagy Ember című filmjének címszerepével vált igazán generációja meghatározó színészévé. E név amúgy is illik rá, hiszen aligha nevezhető óriásnak 167 cm-s termetével, lelke, tehetsége által 50 éve töretlenül szárnyal a mozi egén.

Hoffman, aki augusztus 8-án töltötte be 80. életévét, az idén dupla évfordulót ünnepel, mert éppen öt évtizede robbant be az amerikai filmművészetbe A diploma előtt című alkotással, amelyben egy harminc évesen egy húszéves fiút kellett megszemélyesíteni. Mindjárt első filmjében számot adott tehát azóta sokszor megcsodált beleélő képességeiről. A valóságban mindössze 6 évvel volt fiatalabb az őt elcsábító Mrs. Robinsont játszó Ann Bancroftnál, akinek az ifjú Benjamin a lányát szereti. A film rendezője, Mike Nichols, színházban látta játszani Hoffmant, aki akkoriban egy nyomorúságos lakást osztott még két másik, már nem tizenéves színésszel, akik ugyanúgy nem voltak biztosak magukban, mint ő. A két lakótársat Gene Hackmannek és Robert Duvallnak hívták...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.