2017. augusztus 23., szerda

DÍSZES TÁRSASÁG - AKIKET ORBÁN BARÁTJÁNAK NEVEZ

CIVILHETES BLOG
Szerző: Lőrincz Csaba
2017.08.23.


Olvasónk fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogy vegyük sorra, kiket tüntet ki a kormány kegyeivel, barátságával. Lássuk, kiket tart a vezetés kitüntető, mondhatni figyelme luxusára alkalmasnak.

Andy Vajna – Farkasházy Tivadar hosszú pereskedésbe keveredett a producerek gyöngyével, amikor kijelentette, hogy Vajnának meggyűlt a baja az amerikai hatóságokkal. Ezt persze nem hagyhatta következmények nélkül a milliárdos. A magyar bírósági döntés azonban ezúttal kénytelen volt a tényekhez igazodni.

Azonban mindez sem tud változtatni a tényen, hogy a médiamogul annyi pénzt nyelt már eddig is le, hogy abból egy nagyobb város több éves költségvetését finanszírozni lehetne. Ezzel sem lenne gond, ha fenti a szóban forgó vagyon ne viselné magán a közpénz bélyegét.

Megokoltnak tűnik a következtetés, hogy amennyiben az Egyesült Államokban sikerül felkeltened a szövetségi hatóságok figyelmét, akkor itthon lényegében megszolgáltad a Fidesz kegyeit.

Farkas Flórián – Nem tudjuk, mi teszi alkalmassá a Lungo-Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség és az Országos Roma Önkormányzat vezetőjét hivatala betöltésére. A gond nem is ez, hanem az, hogy a kormány sem, amelyik a hivatalában tartja. Farkas végzettsége körül kérdőjelek erdeje sorakozik. Tizenöt év alatt elvégzett általános iskola, kérdőjeles érettségi és mindennek tetejébe a parlamenti honlapon a következő tanulmányokat részletező leírás szerepelt 2016 januárjában:

„2001-2005 Elte Jogi Kar politológia szak – politológus képzettség. Ugyanitt 2006 végéig óraadó tanár.”

Akkor a készülőben lévő botrányt letörni vágyva gondos kezek megváltoztatták azt:

„Budakalász Gimnázium esti tagozat (végzés éve: 2001)

ELTE Társadalomtudományi Kar Politika Tudományok Tanszék – politológus. (végzés éve: 2005) Ugyanitt részt vett a 2005/2006-os tanulmányi évben a Kelet- és kelet-közép-európai politikai rendszerek tárgy és a Politikai rendszerek összehasonlító elemzése tárgy oktatásában a tantárgy oktatójának felkérése alapján.”

Érdekessége dacára mégsem ez a legjelentősebb körülmény Farkas esettanulmánnyal is felérő pályafutását tekintve. Többszörösen büntetett előélete mindenki számára ismeretes. Nem számít, hiszen a Lungo-Drom körüli hűtlen kezelés ügyében eljárási kegyelmet kapott
...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.