2017. augusztus 11., péntek

EGÉSZSÉGÜKRE, HÖLGYEK, URAK! ZABÁLJANAK CSAK RENDÜLETLENÜL

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY, VIBRÁTOR BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.08.11.


...No, de evezzünk vissza saját vizeinkre. A rászoruló gyerekek üdültetéséért felelős alapítvány vezetője az RTL Klub érdeklődésére írásban közölte, mibű fussa a napi 110 ezer forintért bérelt villára. Hát abból, hogy havonta nettó 1,85 millió forintot keres ő. 35 napra a villa így több mint kéthavi fizetésébe, 3,85 millió forintba került volna, de az árból kapott 15 százalék kedvezményt. Budai Gyula miniszteri biztos csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy Hornyák Monoszlón napi 110 ezer forintért bérelt villát. Ja? Akkor jó. Egy fél ország is elfogadhatatlannak tartja, és akkor mi van? Semmi nincs.

Merthogy például az állami cégek vezetői más frontokon is kurvajól teljesítenek, és azzal sincs semmi baj. A szocialista Tóth Bertalan képviselő érdeklődött a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál a kifizetett bónuszok felől, Fónagy János államtitkár pedig válaszolt. A listavezető Kalocsai Attila, a Magyar Követeléskezelő Zrt. vezérigazgatója, ő bruttó 9,3 milliós év végi bónuszt kapott. Dobogós helyen végzett a MÁV vezérigazgatója: Dávid Ilona évi hatvanmilliós bére mellé hatmilliós prémium járt. A Magyar Postát vezető Illés Zoltán a harmadik helyen áll, neki mintegy 5 havi munka után járt az ötmilliós prémium. A MÁV Start Zrt.-t igazgató Csépke Andrásnak ehhez képest mindössze 3,6 millióval kellett beérnie. Gratulálok, basszátok meg! Kétmilliós bérplafon, az!

És arra emlékszünk még, hogy Bayer Zsolt epét hányt a minap, amiért úgy tűnik, egy iráni keresztény nőt Svédország ki fog toloncolni, hazájában pedig megölik, de nem baj, mert Semjén Zsolttal karöltve majd ők be- és örökbefogadják? Csak azért, mert a magyar állam közben kiadott a Nurszultan Nazarbajev nevű sötét diktátor által több mint 30 éve vezetett, Kazahsztán nevű diktatúrának egy politikai üldözöttet, akire hazájában halál is várhat. Köpönyegforgató, keleti diktatúrákhoz dörgölöző banda, akik keresztényeknek hazudják magukat. Szép volt ez is! És valahol megnyalja a szája szélét az azeri baltás gyilkos.

Miközben a fideszes állami vezetők talicskával hordják haza a fizetésüket és a jól megérdemelt milliós prémiumokat, a 17 tagú KDNP-frakció is elég jól él az adóforintokból. Idén, vagyis alig fél év alatt már 71 szerződést kötöttek. Ezek közül a legnagyobb tétel a Kihelyezett frakciórendezvények szervezése, bonyolítása című halandzsa megbízás áll, ezért 4,2 milliót fizettek. Emellett Vendéglátás, étel biztosítása címen több mint 2 millió forintot pengettek ki. Egészség, elvtársak, zabáljanak csak rendületlenül, mert ami kell, az kell! Önöknek meg jár is.

És végül Garancsi Kötélbarát Pityuról is ejtsünk egy pár szót, mint tudjuk az ő érdekeltsége is kedvezményes áron bérel önkormányzati lakást a budai várban. Az RTL Klub derítette ki, hogy az önkormányzattól 220 ezer forintért bérelt lakás mérete a szerződéskötés után növekedett meg. A Garancsiék és az önkormányzat közötti szerződés szerint a lakás 340 négyzetméteres, Garancsi cége ezzel szemben már 405 négyzetméteresként hirdette az ingatlant. Merthogy nyilván a bérleményt ők is kiadják. Hogy mennyiért? Azt nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy a most 220 ezerért bérelt lakást tavaly 6500 euróért, azaz majdnem kétmillió forintért kínálták kiadásra egy hirdetésben.

Nem hiszem, hogy kurva nagy újdonságot mondok azzal, hogy ennek az országnak reszeltek. Ez minden sarkában, zegében és zúgában rohad. Ebből a mocskos, korrupt tempóból a büdös életben nem fogunk kigyógyulni. Megyek is, mert csak ideges leszek, pedig már most is. Elviselhető szép napot nektek is, nekünk is, csáóóóó! (Ez nem tudom, milyen zene, de hátha jó...)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.