2017. augusztus 18., péntek

EZ NEM A GYŰLÖLET IDEJE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Lázár Gergő
2017.08.18.


Tegnap este Spanyolországot terrortámadás érte, mely ismét megrázta az egész világot. 13 ártatlan vesztette életét, a katalán régióban történt támadássorozat következtében, melynek több mint 100 sebesültje van. A madridi al-Kaida által elkövetett, 13 évvel ezelőtti terrortámadás óta nem történt hasonló az ibériai félszigeten, így talán sokakat meglepett. Az elkövetőkről egyelőre nem tudni sokat, mint ahogy az indokokról sem. Annyit tudni, hogy az ISIS magára vállalta az események elkövetését, azonban ők mindent magukra vállalnak, ahol ártatlan civilek halálával járó cselekmény történik.

Órákkal a tragédia után ismét előtérbe került az idegengyűlölet, és az érthető harag. A világ felelősöket akar és magyarázatot a megmagyarázhatatlanra. Annak a 13 embernek és családtagjaiknak már mit sem számít, ez ugyanis őket már nem hozza vissza. Azon a délutánon örökre a Las Ramblas lakói lettek. Azok a fiatalok és idősek, egy értelmetlen célért vívott háború, ártatlan áldozatai lettek. Teljes mértékben kétlem, hogy ők azt szeretnék, hogy ezt az eseményt politikai célokra használjuk fel, kétlem hogy azt szeretnék, hogy a gyűlölet még jobban elmélyedjen.

A hazai sajtó cikkei alatt mit sem látni, mint gyűlöletet, Orbán istenítést és mocskos muszlimozást. Egy terrortámadás ismét előhozta az emberekből a legundorítóbbat, és azonnal a másik nyakának esnek. Spanyolország több évszázadon keresztül az arab világ része volt. Városok és falvak őrzik a mai napig az arab kultúra emlékeit. Erődítmények, fürdők és mecsetek emlékeztetik a spanyolokat, az egykori mór birodalomra. Granada, a város ahol én is élek, a mór birodalom egyik kincse volt. A város fölé emelkedő Alhambra csodájára járnak a mai napig, több millió turistát vonzva évente. Ez, az egykor arab befolyás alá eső város, évszázadok óta ad otthont muszlimok tízezreinek, mégsem történtek atrocitások. A probléma ugyanis nem a muszlim vallással van, hanem a muszlim vallásra épített ideológiával. Azzal hogy Allah nevében gyilkolnak le százakat Európa és világszerte. A probléma az ISIS, a probléma a szélsőséges nézetek másokra erőltetése, a probléma az uralkodási vágy.

Nem állítom, hogy ne lenne jogos a felháborodás, és azt sem, hogy nincs alapjuk az embereknek a muszlim vallást hibáztatni. Végső soron az ISIS a koránra hivatkozva gyilkol le százakat, azonban a probléma ettől sokkal bonyolultabb. Butaság lenne egy csoportba helyezni mindenkit, és vallási alapon megítélni. Sok száz évvel ezelőtt a bibliára hivatkozva mészároltak le százezreket világszerte, akkor vélhetően a keresztényeket övezte hasonló gyűlölet. De akkor sem a vallással vagy a bibliával volt a gond, hanem azokkal, akik ezeket a saját céljukra felhasználva, emberek ezreit megvezetve gyilkosságra szólítottak fel.

A tragédia tragédia marad, azt a 13 embert azonban a gyűlölet nem hozza vissza. Ahelyett, hogy egymás nyakának esnénk, inkább emlékezzünk meg az elhunytakról...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.