2017. augusztus 3., csütörtök

GYURCSÁNY-SIMICSKA SZÖVETSÉG ORBÁN ELLEN

ZÁRÓJEL BLOG
Szerző: Harmath Péter
2017.08.03.


Egy ellenzéki Facebook-oldal információira hivatkozva ma délben adta hírül a Kiskunhir.hu, hogy kibontakozóban van egy minden korábbinál veszélyesebb szövetség Orbán Viktor ellen. Ha az egykori miniszterelnök Gyurcsány Ferenc valóban összefog a Fidesz korábbi pénztárosával, Simicska Lajossal, ketten együtt komoly földindulást idézhetnek elő.

Simicska és Gyurcsány együtt csap le

A beharangozás szerint „hatalmasat durrant” rövidesen Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, és Simicska Lajos nagyvállalkozó, a Fidesz egykori pénztárnoka. Legalábbis ha hinni lehet a Facebook közösségi portál egyik legnagyobb ellenzéki lapjának, az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága oldalnak. A hírt közreadók tudni vélik azt is, mi hozza majd el Orbán Viktor és rendszere végét. Gyurcsány Ferenc már hónapok óta lázban tartja a közvéleményt azzal, hogy olyan titkos adatok és iratok birtokába került, mely Orbán velejéig korrupt mivoltát támasztja alá. Mondjuk ebben csak a dokumentumok megléte és bemutatása lenne új hír.

Orbán titkos bankszámlái


Gyurcsányból szinte minden sajtómunkás megpróbálta már kiszedni, hogy mik ezek a dokumentumok, és mennyire hitelesek. Az újságírók próbálkozásai azonban eddig zátonyra futottak, a dörzsölt politikus csak információmorzsákat szivárogtatott ki. Annyit azért megtudhattunk, hogy többek között Orbán titkos, külföldi bankszámláinak kivonatához is hozzájutott. Ezek igazolják szerinte, hogy a jelenlegi miniszterelnök „kamion konvojokkal” hordja ki a magyarok pénzét a saját számláira...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.