2017. augusztus 7., hétfő

MANNINGEREK

HUPPA BLOG
Szerző: Földes Péter
2017.08.07.


Manningerekkel van tele a magyar politikai felvilág. Igazodó, megfelelési kényszerrel sújtott percemberekkel.

A Migration Aid egy osztrák vállalkozó felajánlása révén kapott egy telket, három faházzal, amelyekben menekült családokat szeretnének nyaraltatni. Nem olyan embereket, akiket Orbán emberei ellenőrizetlenül és szinte számolatlanul tették föl buszokra vonatokra, hogy az osztrák határra szállítva őket, megszabaduljanak tőlük, és rázúdítsák őket a sokat ostorozott nyugatra.

Oltalmazotti státuszban lévő emberek nyaralnának a Keszthelyhez közeli Zalaváron. Olyan családok, akik nemhogy nem terroristák, de még csak nem is gazdasági bevándorlók. Emberek, akiknek menekülniük kellett szülőhazájukból. Nem jó kedvükben hagyták ott a lakóhelyüket, nem kalandvágyból döntöttek úgy, hogy feladják megszokott életüket, hátrahagyva mindent, ami fontos volt nekik az életükben: rokonaikat, barátaikat, javaikat. Az iskolát, ahol a gyerekek tanultak, a munkahelyet, ahol a szülők dolgoztak, az éttermet, ahol vasárnaponként ebédeltek.

Itt lépett a képbe Manninger Jenő fideszes politikus, a térség országgyűlési képviselője. Amint hírét vette, hogy három faházban menekültek pihennének, nem sokat hezitált – ha valaki, ő tudja, hogy a tett halála az okoskodás. Azonnal a tettek mezejére lépett, és a Facebookon hergelte honfitársait. Azt írta ez a Manninger nevű, hogy a három faházban nyaraló családok a Soros terv részei, és ő mindent el fog követni, hogy ezt megakadályozza.

Manninger Jenő egy magát kereszténynek és konzervatívnak mondó párt színeiben képviselő, így azt kell gondolnunk róla, hogy ő maga is az erkölcsre nagyon ügyelő, mélyen hívő ember. Olyan valaki, aki tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz, mit szabad tenni, gondolni és mi az, ami isten ellen való...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.