2017. augusztus 2., szerda

NARANCSVIDÉK

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Vasvári G. Pál
2017.08.01.


Alakul ám itt az úgynevezett sajtószabadság. Újabb dicsőséges győzelmet aratott a Fidesz-KDNP: a megyei napilapok is egyre egységesebbek!

Nem hiába mutatott utat Lenin: „Legyen a sajtó kollektív agitátor, propagandista és szervező!”

Azzal, hogy Orbanisztánban gyakorlatilag már a totális vidéki napi sajtó a Fidesz oligarcháinak kezére került, vélhetően meg is pecsételődött a mai megyei lapok sorsa. Hisz’ a legújabb, immár tényleg egész pályás letámadás – mondjuk így: a legutóbbi bevásárlás – után e lapokra már csak addig lehet égető szüksége „pártunknak és kormányunknak”, amíg megdolgozzák nagyszámú, hűséges olvasóikat, hogy mind szavazzanak a Fidesz-KDNP-re.

Azután a választópolgárok négyötödét adó magyar vidék részben már most is központilag szerkesztett és az ott élőket érdemben szinte egyedül befolyásoló „megyei” lapjai akár fel is számolhatók. E most még a megszokott nevükkel megjelenő, és például a születési-halálozási hírek, a megyei liga sporteredményei, a kulturális és idegenforgalmi programajánlat, s más lokális érdekű témákat illetően helyinek is tekinthető sajtóorgánumokon ugyanis a tulajdonosaik (Mészáros Lőrinc, Andy Vajna és Heinrich Pecina) az illiberális állampárt mindent elsöprő 99,9 százalékos választási győzelme után rengeteget spórolhatnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.