2017. augusztus 22., kedd

NEM M. RICHÁRD AZ ELSŐ, AKI MEGÚSSZA AZ ELŐZETEST

INDEX.HU
Szerző: MUNK
2017.08.22.



Két ember halt meg májusban, amikor M. Richárd a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében egy Mercedesszel belehajtott egy Citroenbe, hétfőn szabadon távozhatott a bíróságról, nem került előzetes letartóztatásba. Az elmúlt évek nagy port felverő halálos baleseteinél azt vizsgáltuk, hogy miként várhatták a gyanúsítottak a tárgyalást.


M. Richárd házi őrizetben, nyomkövető nélkül

Hétfőn derült ki, hogy nem kerül előzetes letartóztatásba a májusi, Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított M. Richárd, a 24.hu cikke szerint az ügyészség közölte: a gázoló házi őrizetbe kerül, de nyomkövetőt nem kell viselnie.

Mint arról beszámoltunk, hétfőn két autó összeütközött Budapesten. A Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében egy Mercedes belehajtott egy Citroenbe, ami így egy buszmegállóba csapódott. A helyszínen elhunyt egy 23 éves fiatalember, a kórházban pedig az egyik sérült, egy 37 éves férfi. Az egyik halálos áldozat a Citroen vezetője....


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.