2017. augusztus 6., vasárnap

PITI CSALÁSNAK TARTJÁK A DOKTORISOK MATOLCSYÉK PHD-GYÁRÁT

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Kálmán Attila
2017.08.05.


„Szerinted mit lehet erről gondolni? Szerintem csak azt, hogy menjenek a picsába” – írta cseten Gábor, egy budapesti PhD-hallgató ismerősöm, amikor arról kérdeztem, mit szól ahhoz, hogy MNB-közeli figurák havi 300 ezer forint ösztöndíjat kapnak egy pécsi doktori iskolában. Több más doktori iskolába járó, vagy azon már túllevő emberrel beszélgetve tényleg úgy néz ki, hogy nehéz erről mást gondolni.

Adjunk magunknak egy kis fizetéskiegészítést!

Három hete derült ki, hogy Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs vezetője és felesége is évi 3 millió forintos ösztöndíjat kap a Nemzeti Bank egyik alapítványától. Ebben a magas ösztöndíjban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földtudományok Doktori Iskolája hallgatóiként részesülnek.

A történet pár nap múlva lett kerek: a 24.hu újságírója másfél tucat további MNB-s kötődésű doktori ösztöndíjast azonosított. Többek között a jegybank ügyvezető igazgatóját, Palotai Dánielt, aki havi bruttó 4,95 millió forintos fizetése mellé kap még így havi 300 ezer forintot. Valamint Csizmadia Norbertet, aki 2016 közepéig az MNB gazdaságstratégiáért felelős ügyvezetője volt, most pedig a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (Pageo) kuratóriumának az elnöke, és további két jegybanki alapítvány kuratóriumában is tag.
Az ösztöndíjat hogy, hogy nem pont a Pageo osztja, azaz Csizmadia lényegében magának adja a doktori ösztöndíjat. Ráadásul úgy vezeti a geopolitikai kutatásokat, hogy most járja épp a geopolitikai doktori iskolát.

Az ügyre a Pageo és Hidvéghi is reagált: minden a legnagyobb rendben van, minden szabályosan, nyilvánosan és a törvényeket betartva működik. Papíron ez így is van, bár joggal merülnek fel összeférhetetlenségi aggályok, mégiscsak jelenlegi és volt MNB-sek döntései alapján osztanak MNB-közeli embereknek MNB-s pénzt.

Azon talán már meg sem lepődik senki, hogy Matolcsy György párja, Vajda Zita is ebben a doktori iskolában mélyíti éppen geopolitikai ismereteit. Ő is egyike annak a közel 50 Pageo-ösztöndíjasnak, aki 2015-ben, akkor kezdett itt tanulni, amikor a jegybanki alapítvány beszállt a finanszírozásba. Az a három hallgató, aki nem pályázott sikeresen a Pageonál, havi kicsivel több, mint 100 ezer forint állami ösztöndíjat kap. 8-9 doktori iskolás ebből az évfolyamból pedig fizet a képzéséért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.