2017. szeptember 29., péntek

1963 ÓTA A LEGPROFIBB ÉS LEGALJASABB HECCKAMPÁNY

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: GUSZTOS ISTVÁN
2017.09.28.



A Fidesz-hatalom migráncsozó-sorosozó – tudatosan, alattomosan zsidózón uszító – hecckampányáról beszélek. Arról, amit a független igazságszolgáltatásnak – ha volna – hivatalból vizsgálnia kellene.

E hecckampány sikeressége – dacára vérprofi, azaz végtelenül lebutított, bunkó mucsai voltának – igazán elképesztő. Az értelemnek és becsületnek annyi esélye van most a gátlástalanul gerjesztett „közhangulat” ellenében, mint mondjuk az I. világháború előtt a békepártiságnak – Adynak, Babitsnak, Jean Jaurèsnak… Utóbbi magatartásáért, szavaiért életével fizetett:

Ha a háború kitör, borzalmas lesz, és elképzelhetetlen méreteket ölt. Először válik általános világháborúvá, amely elborít minden kontinenst… Bolygónk piroslik majd a kiontott vértől.

De az ember – legalábbis hazánkban – nem tanul semmiből.

Abban persze reménykedhetünk (?), hogy a „pártunk és kormányunk” által közpénzből űzött, véget nem érő, bűnös módon folytatott, rendőrért-ügyészért-bíróért kiáltó dezorientáló, uszító hecckampány nem követel emberi életeket – „legföljebb” tömegeket zülleszt le, és sokak számára végképp elviselhetetlenné teszi a honi életet…

A „Soros-konzultáció” kérdéseiről ugyanazt mondhatjuk, mint az előző „nemzeti konzultációkéiról”:

„ezek” akkor is hazudnak, amikor kérdeznek. Ráadásul most nem is „kérdeznek”, hanem rágalmazó hazugságokat állítanak Sorosról, „Brüsszelről”.

A Fidesz rajzolta Soros-torzképnek annyi köze van Soros valódi arcához, mint a legvadabb antiszemita karikatúráknak általában a zsidókhoz… Valós ismereteket e torzkép szerzőiről, nem pedig Soros Györgyről kaphatunk.

A „nemzeti konzultációk” meghatározó részei az üzemszerűen művelt nemzetzüllesztésnek, a netán még kibontakozni akaró demokratikus folyamatok megfojtásának. Ez a mostani, amelynek „társadalmi célú reklámjaiból” már láthatunk valamit – látnunk is kell, akár akarjuk látni, akár nem –, minden korábbinál pusztítóbb, aljasabb.

Mocskos hecckampányokban a Fidesznek óriási tapasztalatai vannak – s a sorosozó (sunyin zsidózó) migráncsozásban mindent igyekszik „hasznosítani”. Annyit elmondhatunk, hogy a jelenlegihez fogható embertelen, mocskos kampányt hatalomból utoljára az 1956-ot követő megtorlások idején, korábban Rákosiék folytattak, előtte pedig 1919 és 1945 között, változó intenzitással ugyan, de folyamatosan.
A szellemiség ugyanaz, de most még az EU tagja vagyunk.

A Fidesz korábbi, szélsőjobbal közös hecckampányai is ocsmányak voltak, szerintem demokratikus jogállamban elképzelhetetlenek vagy legalábbis büntetendők, de egyik sem volt ilyen hosszú ideig ennyire egyetlen személyre koncentrálóan, hatásosan rágalmazó, uszító, mint a sorosozó-zsidózó migráncsozás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.