2017. szeptember 18., hétfő

CSÚSZIK A LEPEL LEFELÉ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.09.18.


Jó reggelt! Remélem, mindenki ügyesen felébredt. Én speciel álmos vagyok, mint a fene. Felébredtem időben, de gondoltam, még öt perc, egy picit lehunyom a szemem, mindjárt kelek. Amikor újra kinyitottam, már negyed hét volt és rugóra járt a testem, kivágódtam az ágyból. Mert elaludtam, nyilván. A baj csak az, hogy az agyam nem kelt rugóra, szerintem még most is az ágyban szundikál. Nélküle meg elég nehéz.

Ma van a napja, amikor az európai delegáció megérkezik kicsiny, ámde illiberális és jó alaposan megvédett hazánkba, hogy megcsodálják, mire költjük az uniós forrásokat. Megnézik a felcsúti csühöst, a 4-es metrót, a Város Szíve projektet, a Vigadót és még pár dolgot. Attól függően, hogy elmarasztalják, vagy sem, majd a kormány megmondja, hogy tündérmókusok, vagy geciládák ők.

Ma kezdődik a parlament őszi ülésszaka. Csak remélni tudom, hogy a drága képviselő hölgyek és urak nem fognak túlságosan unatkozni, sem pedig fázni (most mifelénk éppen 10 fok van, ami nem nevezhető soknak) a következő hetekben.

A pártpropagandisták a hidegre való tekintettel sem nyughatnak. Az Origo névtelen, hangtalan és arctalan firkásza főleg nem, pláne, hogy ellenük ítélt a bíróság Gulyás Mártonnal szemben. Most jön a nemes bosszú. Idézem a tényfeltáró cikk elejét. A címe: Elmondjuk, kicsoda Gulyás Márton.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elzavart hallgatójából a Sándor Palotát megdobáló tüntetésszervezővé lett Gulyás Márton „életművét” foglaljuk össze a következő sorokban. Hogy jutott el a zseniális balettművész Markó Iván premierjének megzavarásától a választási rendszerekről való sajátos elmélkedésig, megmosolyogtatóan sikertelen tüntetések szervezéséig vagy legutóbbi szerencsétlenkedéséig, amikor az Origo biztonsági őre kidobta a szerkesztőségből, mert “barátaival” be akart törni. Persze, nem szabad Gulyás Mártont lebecsülni: igen, saját erejéből csak ügyetlenkedésekre futja. De ha Soros Györgytől még több pénz jut hozzá, még több embert fog tudni rángatni, és akkor megpróbálja nyilvánvalóan beváltani ígéretét: az ő finomkodó megfogalmazása szerint polgári engedetlenségi mozgalmat indítani. (Origo)

Hát nem csodás? Szerintem is. Ha a nevét nem vállaló szartúróbogár és a jobb sorsra érdemes Origo így folytatja, biztosan nem marad el a vaskos boríték. Ahogy a Magyar Idők szorgosai is biztosan kapnak némi szaloncukorra valót, amiért felkapják a témát, mint pulyka a friss taknyot. Sőt, még gazdagítják is. Gulyás Márton mellé Schilling Árpád és Vágó Gábor is felkerült a céltáblára, ahová a szorgalmas seggnyalók célbaköpdösnek.

Miközben mi itt a saját hülyeségeinkkel és idiótáinkkal vagyunk elfoglalva, Silvio Berlusconi hivatalosan is visszatért a politikai életbe. Az olaszoknak is megvan a maguk baja, azt hiszem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.