2017. szeptember 2., szombat

EGY LÁNY BARCIKÁRÓL

ÉLET ÉS IRODALOM / PRÓZA 
- SZABADPOLC
Szerző: Háy János
2017.09.02.


Együtt jöttünk fel a Lacival Barcikáról, mert tényleg úgy volt, hogy alig vártuk, hogy vége legyen a giminek, meg nagykorúak legyünk, mert otthon olyan volt, a Lacinak azért, mert elhagyta a faterja őket, aztán az anyja mindig újabb apákkal próbálkozott, akik hát olyanok voltak, amilyenek, mondjuk, ha nem olyanok lettek volna, a Laci akkor sem szerette volna őket. Szóval, rettenetes gyerekkora volt, mert nem úgy van, hogy a gyerekkor bármilyen lehet, akkor is jó. Nekem meg az volt, hogy az anyu hiába akarta, az apu az istennek sem akart elhúzni, minden este hazajött hulla részegen, és még jó, ha annyira be volt rúgva, hogy a kezét sem tudta felemelni, mert akkor nem tudott kezet emelni az anyura vagy épp rám. Nem, az egy pokol volt, és én amúgy is úgy gondoltam, hogy teljesen másmilyen vagyok, mint ők, és hogy azt, amilyen vagyok, biztos Budapesten nagyon fogják értékelni, mert hiányzik egy ilyen ember, mint én. Persze nem így lett, mert Budapesten mindenkiből már van, olyanból is egy csomó, amilyen én vagyok.

A Budmillnél lettem eladó, abból fizettük a lakást meg mindent, mert a Laci nem tudott elhelyezkedni, mert szerinte cigánynak nézik, holott nem az, csak barna a bőre. Meg különben is ő művész, akármit nem csinálhat. Én meg mondtam, hogy az azért nem lehet, hogy én egyedül, de azért csináltam, mert ezt láttam otthon is, hogy az anyu csinálja, hiába vannak háborús viszonyok, s persze én másnak éreztem magam, de valójában a minták olyanok, hogy mindent legyűrnek, még azt is, hogy én nem akarok olyan lenni, mint az anyu.

Aztán a Lacival az lett, hogy annyira tehetséges volt, minden irányban, hogy képtelen volt eldönteni, hogy mi legyen, festő, író vagy zenész. Amíg ezen gondolkodott, rászokott bizonyos tudatmódosítókra, amelyektől először azt remélte, hogy majd segítenek a döntésben, de csak az lett, hogy azt hitte magáról, hogy neki az élete a művészet, szóval végül is egyszer eltűnt, azt már csak hallottam, hogy drogkereskedelem volt a dologban, és lecsukták...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.