2017. szeptember 9., szombat

EGYSZER PEDIG VÉGE LESZ ENNEK A GYÖNYÖRŰ VILÁGNAK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2017.09.09.


Sziasztok! Kicsit nem figyeltem oda, és szombat lett váratlanul, ennek ellenére nagyon sok, rengeteg, megszámlálhatatlan jó hírrel szolgálhatok és ezek közül csak az egyik, hogy visszatér a nyár ezekben a napokban. Igaz, ezt még tegnap olvastam, lehet, hogy már nem igaz, mindenesetre én nyitott ablak mellett egészen jól aludtam, szóval a fagyhalál még várat magára. Ugyanez sajnos nem mondható el az agyhalálról, ami ellenben a közéleti-politikai történések viszonylatában igen súlyosnak mondható és könyörtelenül szedi áldozatait.

Nem tudom, van-e annál véresen cikibb hír, mint hogy az elmúlt hetek dicstelen, szégyennel teljes, gyáva és végtelenül szervilis lépései után a Debreceni Egyetem tótumfaktumi előálltak a B-tervvel: lejáratják az intézményt, akik VV Putyin kitüntetése ellen tiltakoznak. Bár négy darab tanszék elhatárolódott a szenátus döntésétől, tegnap a vezetőség közleményben arról filozófált, hogy a tiltakozók hangulatkeltéssel és az intézményi előírásokat semmibe véve akarják lejáratni a Debreceni Egyetemet. Rossz szájíz, hányinger, szánalom...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.