2017. szeptember 4., hétfő

FORRÓ ŐSZRE KÉSZÜL A FIDESZ?

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2017.09.04.


Szeretném  hinni,  tévedek, mikor azt feltételezem, hogy a Fidesz valamire készül. Természetesen a háttérben, ahogyan azt már megszokhattuk. Az utcai zavargások legyűréséhez erős kezű vezető kell. Ki is lenne más alkalmasabb, mint aki eddig is megvédte „mindenkitől” az országot? Halkan jegyzem meg, talán leginkább saját magától kellene bennünket megvédenie, s akkor végre nyugalom lenne hazánkban.

A Fidesz vezetői a nyáron több alkalommal is arról beszéltek, elképzelhető, hogy forró ősz vár az országra. Persze rögtön kiderült, hogy nem meteorológiai előrejelzésről van szó. Elmondásuk szerint, arra számítanak, hogy a Soros „vezényelte” ellenzék, civil szervezetek, akár utcai zavargások szervezésével is megpróbálják a kedves vezető hatalmát gyengíteni. Pedig láttuk: tegnap este igencsak letört volt a foci vereség után.

Tudjuk jól, a Fidesz urai nem szoktak a vakvilágba beszélni, főleg, ha a pénzről és hatalomról van szó. Így érdemes komolyan venni, amit mondtak. Nem valószínű, hogy csak véletlenül beszélnek többen ugyanarról, ugyanúgy. De erre még visszatérek.
Most még először nézzünk be a kötcsei piknikre. Ugyan nem voltunk hivatalosak az Orbán-hűbéresek  találkozójára, de sok minden kiszivárgott arról, ami ott történt. Ugye, először is jó volt a hangulat, önbizalomtól telve fogyott – a képek tanúsága szerint – a sör és a csorba leves.
Az övéi körében Orbán sok mindenről beszélt, elmélkedett, feladatot osztott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.