2017. szeptember 25., hétfő

HÁNYINGER EZ AZ EMBER ÚGY, AHOGY VAN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2017.09.25.


...Sokat fogunk még erről a kérdésről beszélni, úgy érzem, de azt rögzíthetjük már most, hogy az idei európai választások egyik tanulsága, hogy a szélsőjobb idén Franciaországban, Hollandiában és Németországban is 13% körüli eredményt produkált. Ezzel párhuzamosan a szocdemek 70 éves mélypontra jutottak, Merkel és Macron pártj pedig kísértetiesen hasonló eredményt ért el. Ez pedig valami olyasmit jelent, hogy a hanyatló nyugati közvélemény meglehetősen egységesen nyilvánul meg, egyáltalán a politikai hangulat igen hasonlóvá vált Európa másik felén. De hogy kibaszottul nincs mihez gratulálni, és mélyen el kellene gondolkodni a szélsőjobb térnyerésén, az egészen biztos.

Mondjuk, egyáltalán nem Orbán lesz az, aki reflektálni fog erre, hiszen ő is pontosan a szélsőséges, populista eszmékre és szlogenekre fogékony rétegre hajt, ezeket uszítja ugyanúgy, ahogy francia, német és holland elvbarátai. Úgyhogy térjünk is át a köpönyegforgató, gerinc nélkül is boldogan élő magyar miniszterelnök vietnami alakítására, aki elmagyarázta, hogy a homogén nemzetállamozást sem gondolja komolyan, csak akkor, amikor migránsozni kell itthon. Mert például – ecsetelte a személyiségzavar – háromezer olyan vietnami állampolgár van, aki az iskolai képzettségét Magyarországon szerezte, Magyarországon pedig él egy becsületes és szorgalmas családokból álló többezres vietnami kolónia. Aha. És? Nem vették el a nyelvünket? A kultúránkat? A munkánkat? Az identitásunkat? A kereszténységünket? Pedig ez sokkal több, mint ahány menekültet be kellene fogadnunk az egyébként elvetélt kvótamechanizmus alapján. 1294 nyomorult miatt kiforgatta a világot a sarkából, Vietnamban pedig dicséri a Magyarországon élő vietnami bevándorlókat. Hányinger ez az ember úgy, ahogy van.

A Financial Times című brit pénzügyi lap szerint is egyébként, csak ők másképp fogalmaztak. Viszont úgy látják, ideje, hogy az EU megbüntesse az Európa ellen politizáló Orbán-kormányt, amelyik a Soros-féle kitalált sztorival, tudatos álhírekre építő kampánnyal nyomul. Az FT szerkesztőségi cikkében azt írják, nem volna helyes Magyarországot büntetni a magyar kormány miatt, ugyanakkor bár a Fidesz által felügyelt igazságszolgáltatástól nem várható, hogy fellép a kormánnyal szemben, így is van eszköz a kormány sarokba szorítására. Az uniónak garanciákra van szüksége, ezek pedig kikényszeríthetők. Valamilyen lépés mindenképp elvárható elvi alapon, egyszerűen
uniós tagállamoknak nem szabad hagyni, hogy élvezzék a tagság előnyeit, miközben nyilvánvalóan elutasítják annak szabályait, mint teszi azt ma a magyar kormány...


(via) Innen már nincs túl sok opció az uniós vezetők számára. A szélsőjobb megerősödésének konzekvenciáit le kell vonni. A beteg eszmék igen gyorsan terjednek, ami azon túl is probléma, óriási probléma, hogy nem mellesleg egyesek szétlopják az uniós felzárkóztatási forrásokat is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.