2017. szeptember 1., péntek

ÍME A KORMÁNYVÁLTÁS ÖT ALAPVETŐ FELTÉTELE, MELYEKET MEG KELL TEREMTENIE AZ ELLENZÉKNEK

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG  
Szerző: SZEKA
2017.09.01. 



A Fidesz első látásra hatalmas előnnyel bír az ellenzékkel szemben, ám ha a számok mögé nézünk, a kormánypárt mégsem tűnik legyőzhetetlennek 2018 tavaszán. A kormánypárt stabilizálta saját szavazótáborát, mely mintegy kétmillió embert számlál, ám a másik oldalon is van legalább ugyanennyi ember, csak elaprózva, megosztva. Nem is az összefogás hiánya a legnagyobb probléma, hanem annak a mintegy egymillió szavazónak a megszólítása, akiknek elegük van az Orbán-rezsimből, ám nem látnak fantáziát a jelenlegi ellenzékben sem. Ha ezeket az embereket nem tudja bevonzani az ellenzék, akkor jó esetben is csak patthelyzetre kényszerítheti Orbán Viktor kormányát.

1. Az ellenzéki pártoknak be kell látniuk, hogy támogatóik és a bizonytalanok is végre szeretnék megismerni a kormányváltó erők vezérét, illetve olyan politikusokat, akiket szívesen látnának Seszták Miklós, Fazekas Sándor, Balog Zoltán, Lázár János, Pintér Sándor, és természetesen Orbán Viktor helyén. Ilyen szempontból egyáltalán nem elhibázott lépés a szocialisták részéről megnevezni egy kvázi árnyékkormány tagjait, illetve megismerni a miniszterelnök-jelöltjük programját. Egyelőre azonban ugyanaz zajlik ellenzéki oldalon, mint 2014-ben, amikor sokkal inkább a pozíciófogás kötötte le az ellenzéki pártokat, mint az egység demonstrálása. Amíg a Fidesz egy megbonthatatlan kőtömbként mered fölén, az ellenzék pedig szétmorzsolódik, mint a száraz agyag, addig nem érzi erősnek magát sem a kormányváltást akaró szavazó, sem a hatalomváltásban érdekelt ellenzéki politikus. Az erő felmutatása lélektanilag nagyon fontos, ezért súlyt le a Fidesz keményen minden olyan kezdeményezésre, amelyben az ellenzéki potenciál megerősödését látja.

2. Természetesen a háttérbe kell szorítani ennek érdekében az egyéni ambíciókat, hiszen ha a választók azt látják, hogy az ellenzékiek is csak a zsíros állásokért, fontos kormányzati pozíciókért küzdenek, és velük megint nem törődik senki, akkor legyintenek egyet, és köszönik szépen, nem kérnek a 2018-as választásokból (sem). Persze a Fidesz médiagépezete erősen rásegít arra a képre, hogy az ellenzéket tehetetlenül vergődő, egyéni érdekek mentén kaotikusan működő pártocskákként mutassa be, de azért némi visszafogottsággal a kormányváltásra törő erők csillapíthatnák ennek a kritikának az élét. Tudomásul kell vennie a minden ellenzéki pártnak, hogy meghatározó politikusaikat is alig ismerik, a programjaik között nem tudnak különbséget tenni a választók, és számukra egyetlen fontos kérdés létezik: Ha legyőzik a Fideszt, mit csinálnának jobban elődeiknél? A Fidesz ugyanis borzalmas nyolc évet produkált, de egységes politikai arculattal rendelkezik, irányítja a közbeszédet, tematizálja a közéletet, így vele szemben csakis az erő és a határozott hangvétel lehet hatásos. Aki viszont úgy jelenik meg a szavazók gondolataiban, hogy csak a saját pecsenyéjét sütögeti, az rosszabb opció a fideszes jelöltnél is, mert róla már régóta tudjuk, hogy nincs más motivációja, csak a hatalom előnyeinek kihasználása...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.