2017. szeptember 1., péntek

FAPUSZTÍTÁS BUDAPESTEN: HIÁBA AZ ÜLTETÉSI KAMPÁNYOK, GONDOZÁS NÉLKÜL NEM LESZ TÖBB FA A VÁROSBAN

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Becker András - Visnyovszki András
2017.09.01.


Az elmúlt öt év Budapesten a fapusztítás időszaka volt: Szíjj László gellérthegyi villájától az Orczy-kerten át a Kossuth térig összesen legalább 15 ezer fát vágtak ki. Igaz, a hivatalos adatok szerint mintegy 40 ezer facsemetét el is ültettek. Favágás persze nemcsak az ilyen közismert helyszíneken zajlott: az Index tavalyi alapos összesítéséből az derül ki, hogy 2010 és 15 között nagyjából 15 ezer fát vágtak ki a város 23 kerülete önkormányzatának engedélye alapján – a pontos számot azért nem lehet tudni, mert a portál nem kapott minden kerülettől adatot.

Összesítésünkben az ismertebb esetek, illetve projektek szerepelnek, összesítve a már elvégzett és még csak tervezett fakivágások adatai.

A számokat illetően sajnos elég sok a bizonytalanság: az Orczy-kertben zajló fapusztításról például nem állnak rendelkezésre teljes körű adatok, például azért, mert egyfelől csak a jogerős kivágási engedélyek száma ismert, másfelől senki nem tudja, ténylegesen hány fa esett és esik majd áldozatul a „kiemelt kormányzati beruházásnak”.

Hasonló a bizonytalanság a Városliget esetében, ahol már a fakataszter elkészítésekor kétségek merültek fel az abban szereplő adatok helyességét illetően. Ugyanez áll a Római-parta tervezett mobil-gátnak feláldozandó fák számát illetően – míg a tervező most mindössze 400-500 fa kivágásáról beszél, műszaki szakemberek szerint reálisan ennek a többszörösét kell majd kivágni.

A minap újabb tömeges fakivágásról döntött a fővárosi közgyűlés: tíz alatt az összes kanadai nyárfát kivágják Budapest közterein, igaz, gondoskodnak a kötelező pótlásról. A kellő számú facsemete kiültetése azonban – mint látni fogjuk – sajnos nem garancia arra, hogy belátható időn belül normális tempóban növekvő fák álljanak a kivágásra ítélt nyárak helyén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.