2017. szeptember 1., péntek

POFÁJUK, AZ VAN

REZEDA VIRÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.09.01.


Tegnap egy jól ismert koldus a kedvenc kávézóm teraszán odaállt elébem a jámbor képével, maga elé emelte az évek óta hurcolászott papírját, amire nem tudom, mi van írva, és szó nélkül, a szemével kért csöndesen. Miközben kapott, nem köpött a kávémba, és nem szidta az anyámat.

Sokáig gondolkoztam, hogy pártunk, kormányunk, de leginkább egyetlenünk meghatározhatatlan taplóságát milyen idilli képpel tegyem érzékletessé, és lám, a kitaszított alak, akit az út szélén hagytak, és átgördültek rajta egy úthengerrel is miheztartás végett, még ebben is a segítségemre sietett.

Csak egymásban bízhatunk.

Később kiderült, hogy a verseit árulja ez a mi érinthetetlenünk – tessenek elmerülni csöppet a hinduizmusban -, és én, akit föltaszít a ló, nem hoztam el a szemüvegemet, következésképp nem is láthattam a kínálatot. Kíváncsi lennék azokra a költeményekre, no, majd legközelebb, bár közelít a tél.

Ebből a rövidfilmből azonban kiderült, hogy a megalázottakban és megnyomorítottakban több kellem, báj, és leginkább gerinc van, mint az egész tetves Fidesz-bagázsban együttvéve, a gúla tetején a vezérükkel, aki megint bohócot csinált magából. S ha emiatt újra kiröhögik, akkor a magyar nép nevében vonyít, amit viszont én kérek ki magamnak.

Nem árulunk egy gyékényen ugyanis...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.