2017. szeptember 24., vasárnap

"POLITIKUSNŐK NÉLKÜL ÓVODAHÁLÓZAT SEM LENNE" - INTERJÚ JOHANNA PAKKANEN FINN NŐJOGI AKTIVISTÁVAL

VIDÉKI CSAJOK BLOG
Szerző: Kőműves Anita
2017.09.24.


Ha egy törvényjavaslat nagyon fontos a finn politikusnőknek, akkor arról a férfiak háta mögött, a politikai árkokon is átnyúlva egyeztetnek és átnyomják a parlamenten – mondta el az Átlátszónak adott interjújában Johanna Pakkanen, a Finn Nőszövetségek Koalíciója, a NYTKIS főtitkára. A szervezetbe minden politikai párt nőszervezete és a nőjogi civilek is delegálnak tagot, a lényeg pedig a párbeszéd. Mert a finn nőjogi aktivisták sikerének több mint száz éve az a titka: beszélnek egymással és összefognak a közös célokért, még akkor is, ha nem ugyanazt gondolják a világról. A finn nőjogi aktivistával szeptember elején a Corvinus Egyetemen megrendezett, a nők közéleti szerepvállalását tárgyaló konferencián beszélgettünk.

Budapestről nézve a finn nőknek jó dolguk van: nagyvonalú szociális ellátórendszer segíti őket például a gyermeknevelésben, és már a parlamenti képviselők 43 százaléka is nő. Miért kell még harcolniuk a finn nőjogi aktivistáknak?


Van még dolgunk! Most például a közegészségügy, az önkormányzati rendszer és a szociális ellátórendszer reformján dolgozik a kormány. Mivel a munkaerőpiac Finnországban szegregált, az egészségügyben főként nők dolgoznak, tehát próbáljuk megértetni a kormánnyal, hogy ha egy ilyen területen hajt végre alapvető reformokat, akkor a döntések előkészítésébe be kell vonnia a nőket is. Azt is meg kell vizsgálni, a változások milyen hatással lesznek a nemek egyenlőségére. És igaz, hogy sok a női politikus, de most egy olyan kormány van hatalmon, amelynek a politikája nem feltétlenül túl feminista...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.