2017. szeptember 13., szerda

TERROR, NEMI ERŐSZAK, MEG A SAJÁT PORTA

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.09.12.


Megy Orbán Brüsszelbe, hóna alatt egy kétkilós vekni.
Kérdezik, hova megy azzal a kenyérrel?
Hát robbantottak a migránsok, megyek tunkolni!
Tele van a - most már szinte kizárólagosan Orbán kezében levő - média mindenféle migránsok által elkövetett terrorcselekmény leírásával, meg a szebb jövő felvázolásával, melyben majd minden sarkon robbantgatnak nálunk is, de ő áll a vártán, mint honvéd a Hargitán, hogy durvább hasonlat ne is jusson eszünkbe, hiszen nincs szökőkút a fején, ugye...
Talán ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba, ha már az állam nem teszi ebben a kérdésben azt, ami elvárható lenne.

A terror a szegények atombombája, harci eszköze, melynek segítségével rá próbálja kényszeríteni akaratát nála sokszorosan erősebb ellenségeire.
Az arab világ kedvelt fegyvere, mellyel a Nyugat vezető államai ellen harcol, melyek egyébként elfoglalják államait, kisajátítják erőforrásait és katonailag állandó fenyegetettségben tartják őket.A terror erre válasz, aki meg arról papol, hogy ez az iszlám vallásból következik, az többnyire szándékosan, vagy ismerethiány okán megtéveszti az egyébként könnyen manipulálható európai lakosságot.
A Közel-Kelet a mai napig lángokban áll, a nagyhatalmak pedig szítják a tüzet, és egyáltalán nincs ellenükre, ha a helyzet zűrzavaros - zavarosban lehet igazán jól halászni és nagy halakat fogni.
A terrorizmus léte felmentést ad számukra sok minden alól, a terrorizmus elleni harc cégére alatt ki lehet próbálni komoly fegyverarzenálokat, fel lehet használni a lejáró szavatosságú fegyvereket és új, erősebb pozíciókat lehet foglalni az arab világban a világ és piacai, erőforrásai permanens újraosztása során.
Arrafelé is pénz a pénz, és mint az operaária is mondja: eladó az egész világ...

A terror célja a félelemkeltés.
Akkor éri el célját, ha retteg a társadalom és retteg az állam, mert a terrorista kiszámíthatatlan.
Viszont semmire se menne a tömegkommunikáció nélkül, hiszen az korbácsolja fel a félelmet és az indulatokat, az teszi ostobává még az egyébként okos embereket is, vált ki belőlük átgondolatlan állásfoglalásokat, gyilkos indulatokat.
Van, akik a terrort arra használják, hogy segítségével megpróbálják visszaszorítani ellenségeiket, vannak meg, akik a társadalom kordában tartásának eszközeként használják, mint például nálunk is.

Aki fél, az védelmet vár az államtól, mely a védelem örve alatt remek kis diktatúrát építhet - majd én megvédelek benneteket, mondja a diktátor, miközben hatvanmillió jövőbeni migránssal - akiket a terroristákkal azonosít - ijesztgeti népét.
Építek neked kerítést, mondja, hiszen tudja, Julcsa néni is kerítéssel védi a libaólat meg a baromfiudvart, ezt el tudja képzelni.
Ha megmutatjuk neki, hogy ni, ott a félelmetes kerítés, meg is nyugszik, jóllehet Vuk is kicselezi Vahurt, alákaparja a kerítést, a rátóti legények meg átugranak rajta, a liba meg el lészen lopva, kerítés ide, kerítés oda.
De ameddig ott gágog az ólban, addig azért jó ötletnek tűnik a kerítés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.