2017. szeptember 29., péntek

WITTNER ÉS AZ Ő KORTÜNETE

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.09.28.


Unalmas ismételgetni, hogy „a választásokhoz közeledve...”. Pedig nehéz másként értékelni, amikor az látható, hogy igen változatos eszközökkel folyik a gumicsontok feltálalása és jobboldal a kommunikációs tüzérségének jelmezes főpróbája. Ahogy csatarendbe állították a gyűlöletipari gránátost, Wittner Máriát is. Aki sietett is leszögezni, hogy a baloldaliak hazaárulók. Ha Jézus ezt megélhette volna…

De Wittner esetében is eljöhetett már az idő, amikor a memória már szelektív. Így, függetlenül azok megtörténtétől, még kiválóan emlékszik a saját hőstetteire, de elfelejti a saját részvételét a Nagy Őszi Pisis Forradalom során. A Kossuth téren. 2006-ban. Amikor a gyűlölet elemi egysége szerint vérbe fojtották a megemlékezést. Holott a Kossuth téren nem vér, hanem húgy folyt. A TV székházát sem a baloldaliak gyújtották fel. Sokkal inkább azok a csirkefogók, akik szerint egy épületbe betörni, azt felgyújtani, és Böbe-babán bosszút állni komoly hőstett. Amikor Wittner, a saját szerepén kívül erről is „elfeledkezik”, akkor tulajdonképpen a szódás lovát rugdaló hülyegyerek szintjére süllyed. Indirekt módon a saját korábbi hőstetteit is erre a szintre szállítva le. Még akkor is, ha eltekintünk az olyan véleményektől, hogy a hőstetteket a kezében nem elsősorban géppisztolyt szorítva követte el, és nem is annyira állva, mint fekve...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.