2017. október 31., kedd

1989+28

HUPPA BLOG
Szerző: SZÉKY JÁNOS
2017.10.28.


1989 végén Csehszlovákia-szerte megjelentek a „Havel na Hrad!” feliratú plakátok, sürgetve, hogy a börtönből alig fél éve kiszabadult író kerüljön a Várba, azaz ő legyen a köztársasági elnök. Nem egészen huszionnyolc évvej ezután a Várban egy Putyin-rajongó alkoholista ül, a cseh választópolgárok majdnem harminc százaléka pedig vállára emel egy oligarchát, akiről a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézete kimutatta, az Alkotmánybíróság pedig helybenhagyta, hogy a kommunista állambiztonsági szervezet ügynöke volt.

Ez ugyanaz az StB/ŠtB, amelyik két évtizeden át figyelte, üldözte és gyötörte Havelt, s amelynek tagjait a lusztrációs törvény a demokrácia megszilárdulásának idejére eltiltotta minden közhivatal viselésétől. Babiš győzelme – függetlenül attól, hogy milyen polititikát tolytatna miniszterelnökként – körülbelül azt mutatja, hogy a cseh politikai közösség számára a bársonyos forradalom nincs, vagy nem számít.

Ne szépítsük, ez nem újdonság és nem meglepetés, sőt nemcsak a cseh politikai közösséget jellemzi, hanem a külvilág is így van vele: Guy Verhofstadt, az európai liberális (hm) pártszövetség, az ALDE elnöke forrón gratulált Babišnak, aki mégiscsak az ő politikai családjuk tagja. És az aggódó külföldi kommentárok sem azt panaszolták, hogy deklaráltan értelmetlenné vált az, amiért 1989 forradalmai harcoltak, hanem azt feltételezték nagy bánatosan, hogy ezzel Orbán és Kaczyński tengelyéhez újabb „populista” és „Brüsszel-ellenes” vezető csatlakozik.

De valószínűleg nincs így. Babiš sietve kinyilvánította Brüsszel és Berlin iránti hűségét, ami pedig a populizmust illeti – micsoda is az? A leggazdagabb országok politikusai hagyományosan, még a Trump-féle demagógok is meg vannak győződve, hogy a politikában érdekek és elvek ütköznek, és a politikusra akkor szavaznak sokan, ha kiderül: az elveik szimpatikusak, a választópolgárok pedig tisztában vannak az érdekeikkel, és ezeket X. politikus képes a legjobban érvényesíteni. A másképpen szocializálódott Babiš és társai rájöttek a világ legegyszerűbb dolgára: kár az időért és az agykapacitásért, a választópolgárnak azt és csakis azt érdemes mondani, amit hallani akar...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.