2017. október 8., vasárnap

8 IDÉZET, AMI MEGMUTATJA: KÖVÉR LÁSZLÓ AZ ÖSSZES SZAVAZÓJÁT HÜLYÉNEK NÉZI

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.10.07.


A cikk alatti kommentek alapján egyébként a Magyar Hírlap olvasói (az a pár száz) ezt is igényli.

Kövér László megint nagyot ment a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Senkinek nem tűnt fel, hogy többször ellentmondott saját magának, Gyurcsányt belekeverte a cigánygyilkosságokba, hogy a "totalitárius liberalizmus" című kifejezést ne is említsük, ami aztán a fából vaskarika tipikus esete.
1. MSZP: a baloldali Muppet Show

A jobber humor megcsillan.
– Hazai vizekre evezve, mit jelent a Fidesznek Botka László visszalépése a miniszterelnök-jelöltségtől? 

– Semmit.
– Azért látva az MSZP-sek marakodását, egy kávét csak megiszik ilyenkor egy fideszes, nem?
– Nyilván. Félretéve a tréfát: sokszor elmondtam, és komolyan is gondolom, hogy nekünk nincs okunk a baloldali Muppet Show-ra építeni a stratégiánkat. Úgy kell készülnünk, mintha megvalósulna a teljes ellenzéki összefogás.

2. Minden a legnagyobb rendben van

Hulló vakolatú kórházak, éhező gyerekek, elvándorló milliók, alacsony fizetések? Az mind hazugság és persze az elmúltnyolcév miatt van. Nem a mostani, az azelőtti.

„Nekünk az a dolgunk, hogy folytassuk a korábban elhibázott, sok fájdalmat és keserűséget okozó baloldali országvezetéshez képest érzékelhető javulást hozó politikánkat. Legyen szó a tanárok, az egészségügyben dolgozók, a hivatalnokok, a rendvédelmiek jövedelméről, a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzéséről, a közbiztonságról vagy éppen a határvédelemről.”

Aztán az is kiderül Kövér László elemzéséből:

„Az ellenzék gyengeségének amúgy számos oka van, a megosztottságon és a hiteles személyiségek hiányán túl például az is, hogy a kormány alapvetően jól teszi a dolgát.”

3. A demokratikus ellenzék: Gyurcsány meg a kommunisták

„Amúgy már egy hatéves gyerek sem hiszi el, hogy a baloldalt nem Gyurcsány Ferenc manipulálja, mozgatja. Szemlátomást az ellenzéken belül Gyurcsányt – aki nemcsak az országot, hanem a baloldalt illetve az MSZP-t is tönkretette, anyagilag, morálisan és politikailag egyaránt – se kiköpni, se lenyelni nem tudják."

A fideszes ügynök-vádat Kövér egy kis kommunistázással üti el:

„Bizonyos szempontból ezt akár dicséretnek is vehetném. Ezek szerint olyan erősek vagyunk, hogy már az MSZP politikáját is mi alakítjuk. Ugyanakkor el sem tudok képzelni ennél szánalmasabb magyarázkodást egy bukott politikustól. (…) Az MSZP elődei, a kommunisták 1945 után, majd a hármas főcsoportfőnökség segítségével a rendszerváltozás kezdetén is előszeretettel építették be saját ügynökeiket a demokratikus pártokba. Nyilván ma is azt gondolják, hogy a politika így működik. De van egy rossz hírem: saját erőből ilyen tehetségtelenek, mi ehhez nem kellettünk.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.