2017. október 12., csütörtök

A KÉTHARMAD MÁR BÍRÓSÁGNAK KÉPZELI MAGÁT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2017.10.12.


Még a nyomozás sem zárult le, a fideszes többség máris jogszabályban (!) hirdetne ítéletet a Czeglédy ügyben. Parlamentet ilyen alkotmányellenesen még nem használtak kampánycélokra.

Az ügyészség nyomoz, a vádirat még messze attól, hogy benyújtsák a bíróság elé, de a fideszes parlamenti többség már a jogerős ítéletet is meghozta Czeglédy Csaba ügyében.Nekünk eszünkbe sincs prejudikálni – főleg, hogy ismerjük a fidesznyik ügyészség szakmai alaposságát a politikai megrendelésre indított perekben –, így nem foglalunk állást abban, Czeglédy és társai vajon elkövették-e az ellenük felhozott bűnöket. Meggyőződésünk, hogy egy jogállamban az ügyészség, mint közvádló, mindent elkövet egy vélelmezett bűncselekmény feltárása érdekében, a független igazságszolgáltatás pedig – általában másodfokon – jogerős ítéletet hirdet. Utóbbi vagy elnyeri tetszésünket, vagy nem - de megkérdőjelezni, semmibe venni nincs jogunk. (Szemben persze Orbán Viktor kormányával, amely a törvények betartását hangoztatja, miközben semmibe vesz jogerős bírósági verdikteket. De hát önkéntes jogkövető állampolgároknak nem Orbán és bandája a példaképe.)

A parlamenti bábok most a vezér utasítására olyan mélyre igyekeznek rántani az országgyűlést, ahol emlékeink szerint soha nem járt még. Félredobva a jogállamiságot, saját alaptörvényüket, a hatalmi ágak szétválasztásának évszázados elvét, nemes egyszerűséggel ítéletet hirdetnek az ügyben, mégpedig jogszabály által. Ilyet demokratikus, jogállami parlament egyszerűen nem tesz. Mindez a jogszabályok, a törvényalkotás, az államrend ellen előre megfontolt, politikai szándékkal elkövetett erőszak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.