2017. október 5., csütörtök

A RÁSZORULÓ GYEREKEKNEK AKARTAK KEDVEZMÉNYES TÁBORT CSINÁLNI, DE SZERENCSÉRE MÉSZÁROS LŐRINC IS JÓL JÁRT

444.HU
Szerző: erdelyip
2017.10.05.


Elvesszük különböző különadók formájában a nemzetközi cégek profitjából azt az összeget, amelyet odaadunk a gyermeküket nevelő családoknak.”

Ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta 2017-ben Tusnádfürdőn, ahol a kormánya családpolitikáját is méltatta. A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy „szegény gyerekek nyaraltatására minden évben odaadunk 5 milliárd forintot.”

Orbán ezzel a Zánkán és az ország más településein működő Erzsébet-táborokra utalt. Az elvileg rászorulók számára kitalált Erzsébet-programot még 2012-ben indította a kormány, ebben nem csak táborok vannak, a program köré szervezték az állami tulajdonban lévő szállodák nagy részét, ide utazhattak állami kedvezménnyel például nyugdíjasok, nagycsaládosok, közszolgák, stb..

A program gazdálkodása viszont nem volt kimondottan áltatható...

Ennek megfelelően nem is lehetett tudni, hogy a multiktól elvett profitot tényleg csak a gyermekeket nevelő családoknak és a szegényeknek adta-e oda Orbán Viktor, vagy esetleg jutott belőle másnak is. Először 2016 áprilisában kértük az erzsébetes állami cégeket, hogy adjanak felvilágosítást a szerződéseikről. Nem válaszoltak érdemben, ezért 2016 nyarán a TASZ információszabadság programjának segítségével pert indítottunk a közérdekű adatok megismeréséért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.